Elfogadták Hargita megye költségvetését

Idei első soros ülését a Románandrásfalvához tartozó Kissolymoson tartotta Hargita Megye Tanácsa. A szerdai kihelyezett ülésen elfogadták a megye költségvetését, valamint szó esett a  2014-es esztendőre tervezett főbb beruházásokról is – tájékoztatott a megyei önkormányzat sajtószolgálata.

Székelyhon

2014. január 29., 21:442014. január 29., 21:44

2014. január 29., 21:462014. január 29., 21:46

Az ülésen a megyei önkormányzati képviselők mellett részt vett Antal István parlamenti képviselő, Nagy Lajos, Románandrásfalva község elöljárója, a helyi képviselők, valamint a szomszédos települések polgármesterei.

Idén az utak élveznek elsőbbséget

A különleges helyszínválasztás oka, hogy a tanácsülésen fogadta el a testület többek között a községet Székelykeresztúrral összekötő út építésére vonatkozó költségvetést. „Az olyan elzárt településeken, mint amilyen Kissolymos is, fokozottan kell figyelnünk arra, hogy azok ne néptelenedjenek el” – jelentette ki Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke, hozzátéve,  „ahol az elszigeteltség ilyen nagy akadályt jelent, segítenünk kell a településeket a munkanélküliség leküzdésében, valamint arra kell ösztönöznünk az embereket, hogy hazatelepüljenek – ebben az infrastruktúra fejlesztése által tudunk  leginkább segíteni”.

A Székelykeresztúrra vezető út megépítése a tervek szerint több szakaszban zajlik majd, 2014-ben elkészül a már használható makadám felület, és várhatóan 2016-ra új aszfaltúton mehetnek a városba a kissolymosiak, valamint a környékbeliek.

A megye saját költségvetését egyébként 25 millió lejnyi költségvetési hitellel egészíti ki az állam a helyi fejlesztési alapból, amelyet Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes a hét elején hagyott jóvá Hargita megye számára. Ebből az összegből a megyei tanács mintegy 12 millió lejt szán csak a meglévő utak feljavítására, valamint újak építésére.

„Idén nagyobb összegből gazdálkodunk, mint tavaly, de ennek az az egyik ára, hogy csökkentettük az alintézményeknek szánt összegeket, illetve mérsékelnünk kellett a pályázati alapokat is. Emellett a tagdíjainkat is felezzük, nem beszélve a hivatalt érintő megszorításokról. Abban viszont szerencsénk van, hogy még most januárban el tudtuk fogadni a költségvetést, mivel így erre az év folyamán sikerrel építkezhetünk” – magyarázta Borboly. 

Nyolcvan millió lej hulladékgazdálkodásra

A megyei önkormányzat elnökének beszámolója szerint az intézmény sikerrel pályázott több uniós kiíráson is. A legsikeresebb pályázaton pedig 80 millió lejt nyert, amelyet a megye hulladékgazdálkodásra fordíthat. Ezt az összeget teljes egészében a Gyergyóremetére tervezett regionális hulladéktározó építésére költik. Borboly hozzátette, hogy kedden két olyan beruházást is sikerrel zártak le, amellyel összesen egy millió lejt spóroltak meg. Ebből 900 ezer lej a tölgyesi szanatórium felújítása után maradt meg.

Buszok menetrendje: halasztás

Az ülésen elhalasztották azt a napirendi pontot, amelyben elfogadták volna a megyei buszmenetrendet. Kiderült ugyanis, hogy egyes busztársaságok az utasok számára kedvezőtlen menetrendet tartalmazó szerződéseket kötöttek a településekkel, ennek okán sok utas fordult panasszal a megyei tanácshoz.

A sajtóanyag nem tér ki Hargita Megye Tanácsa éves költségvetésének pontos összegére. „Mivel az idei büdzsé nagyon összetett, az utakról és a fejlesztési programokról a közeljövőben részletesebben is tájékoztatjuk a sajtót” – zárul a közlemény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés