
Fotó: Kristó Róbert
Igénybe vehetők az utazási kedvezmények a helyközi és távolsági autóbuszjáratokon, annak ellenére, hogy korábban ezek felfüggesztését helyezte kilátásba a közúti szállítók egyik érdekvédelmi szövetsége.
2013. szeptember 18., 17:202013. szeptember 18., 17:20
2013. szeptember 18., 17:452013. szeptember 18., 17:45
A Román Közúti Szállítók Szövetsége (FORT) augusztus elején jelentette be, hogy szeptembertől nem fogadják el a nyugdíjasok, mozgássérültek és más utazási kedvezményekben részesülő személyek ingyenes vagy kedvezményes árú jegyeit, mert a közlekedési minisztérium több mint egy éve tartozik a személyfuvarozó cégeknek 100 millió lejjel. Ez az összeg a felhasznált kedvezmények értéke. Hargita megyében egyelőre a helyzet nem mutat változást, megkeresésünkre több busztársaság képviselője azt mondta, járataikon érvényesíthetők az utazási kedvezmények.
A Gas Tours cég illetékese, Nagy Katalin szerint az állami tartozás ellenére a cég által üzemeltetett buszjáratokon elfogadják a kedvezményes és ingyenes jegyeket. A szintén több járatot működtető Bálint Trans képviselője kérdésünkre elmondta, nincs szó a jegyek elfogadásának felfüggesztéséről az ő esetükben sem, a nyugdíjasok, mozgássérültek és a volt politikai foglyok is igénybe vehetik a kedvezményeket, a háborús veteránok viszont nem.
Máthé István, az Itas Rt. igazgatója is megerősítette, a kedvezményeket alkalmazzák. Kérdésünkre elmondta, mivel a cég rövid távokon üzemeltet autóbuszjáratokat, talán ezzel is magyarázható, hogy viszonylag kevés a kedvezményes vagy ingyenes jegyet használó utasuk. Orbán László, az Open World cég igazgatója szerint elképzelhető, hogy októbertől nem fogadják el a kedvezményes jegyeket, ez attól is függ, milyen döntésre jut a szállítók érdekvédelmi szövetsége. Hozzátette, erre azért van szükség, mert másképp a minisztérium nem fizet, korábban akkor törlesztett adósságaiból az állam, ha nem fogadták el ezeket a jegyeket.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!