Együttműködés folytatódó perekkel

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Letette a hivatali esküt csütörtökön Petres Sándor, Hargita megye nemrég kinevezett prefektusa. Beiktatásakor azt mondta, továbbra is a megye közösségeinek érdekében kíván dolgozni, de kinevezésével a törvények nem változtak meg.

Kovács Attila

2014. augusztus 07., 17:442014. augusztus 07., 17:44

2014. augusztus 07., 17:442014. augusztus 07., 17:44

Ideiglenes kinevezésekről, illetve megbízások megszüntetéséről szólnak azok a kormányhatározatok, amelyeket a beiktatási ceremónia elején Florea Oprea belügyi államtitkár olvasott fel polgármesterek, intézményvezetők, politikusok jelenlétében. Négy ilyen határozatra volt szükség a kormánybiztosi hivatal élén végrehajtott helycseréhez, ezek a volt prefektus, Jean Adrian Andrei és volt helyettese, Petres Sándor korábbi tisztségeikből való felmentéséről, illetve az új megbízatásokról szólnak. A kormányhatározatok szövege szerint mindkét új kinevezés ideiglenes jellegű.

Megfelelt a kihívásoknak

Jean Adrian Andrei megköszönte a közel kétéves kormánybiztosi ténykedéséhez nyújtott támogatást a kormánynak, és úgy értékelte, az általa vezetett intézmény megfelelt a kihívásoknak. Szerinte jó volt az együttműködés a megyei önkormányzattal és a polgármesteri hivatalokkal, és úgy látja, Hargita megyében is be lehet tartani a törvényeket és az alkotmányt nyugodt légkört biztosítva. Egyúttal támogatásáról biztosította Petres Sándort, akit barátjának nevezett.

A közösségért kíván dolgozni

Petres Sándor, aki beköszönő beszédét először román, majd magyar nyelven mondta el, szintén köszönetet mondott mindenkinek két hónapja kezdődött alprefektusi munkájának támogatásáért. Úgy fogalmazott, a korábban a megyei önkormányzat alelnökeként tizennégy év alatt többször is letett esküt is érvényesnek tekinti, amelynek értelmében mindent meg fog tenni Hargita megye közösségeinek javára. Azt mondta, nem volt felkészülve erre a megbízatásra, de reméli, a prefektusi hivatal munkatársainak segítségével tovább tud menni azon az úton, amelyen elindult.

El kellene felejteni az ideiglenességet

Tánczos Barna szenátor, aki szintén jelen volt a beiktatási ünnepségen, fontosnak tartotta megköszönni Jean Adrian Andrei leköszönő prefektus eddigi tevékenységét, amelyet korrektnek és pártatlannak nevezett. Hozzátette, Petres részéről is legalább két évre szóló eredményes együttműködést vár. Antal István parlamenti képviselő úgy vélekedett, fontos, hogy megszűnjön az uszítás és a mesterségesen keltett feszültség. Azt mondta, kissé keserű szájízzel fogadták azt, hogy Maros megyében nem lehetett magyar kormánybiztos, és szerinte el kellene felejteni az ideiglenes szót, természetes kellene legyen az, hogy magyar többségű megyékben a fontos intézményeket a helyi közösség tagjai vezessék.

A törvények nem változtak

A hivatali eskületétel után arról kérdeztük Petres Sándort, hogy folytatódnak-e azok a perek, amelyeket a prefektusi hivatal korábban indított a közigazgatási bíróságon a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott autonómiapárti helyi önkormányzati határozatok érvénytelenítése érdekében. „Habár az intézmény élén változás történt, sem a törvények, sem az intézmény nem változott meg. A továbbiakban is, amennyiben lesz olyan határozat, bármilyen típusú, amely az intézmény szerint nem állja ki a törvényesség próbáját, ennek ügyében a törvények szerint fogunk eljárni” – mondta a prefektus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés