Együtt Dob-Ban

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hetedik alkalommal kerül sor az ország egyetlen nemzetközi ritmusfesztiváljára augusztus 4-én a Mikó-vár udvarán. A páratlan élményt nyújtó koncertek mellett kurzusok, közös zenélések is várják az érdeklődőket.

Péter Beáta

2013. augusztus 01., 18:172013. augusztus 01., 18:17

2013. augusztus 03., 11:292013. augusztus 03., 11:29

Az Agora Alapítvány 2006-ban szervezte meg először a Dob-Ban Ritmusfesztivált. Tavaly ugyan elmaradt, mivel az Agora Alapítvány a Role zenekar 25 éves jubileumi koncertjét szervezte, ám a visszajelzések arra késztették a szervezőket, hogy idén mindenképp szervezzék meg. „Igazából nem is szerettük volna hosszú ideig kihagyni, hiszen annak idején ezt úgy képzeltük, hogy folyamatos lesz, minden évben megrendezzük. Kezdetben még háromnapos volt, viszont az idei egynapos fesztivál nagy neveket vonultat fel, és igen tömény programot kínál” – mondta el Nagy Tivadar szervező.

A rendezvény 11 órától kezdődik ritmusovival, ide főként a kicsiket várják. A nap folyamán szintén őket várják a CsAKEgy-sátorba játszani, arcfestésre stb., 12 órától Cserey Csaba (Csabcsi) tart workshopot felnőtteknek, 13 órától Jimmy Keegan dobworkshopot. 17 órától lesz a rendezvény hivatalos megnyitója, utána a Drum quartet lép színpadra (Balázs Zoltán, György Csongor, Hompoth Arthur, Szabó Loránd). 18 óra 10 perctől a 12 éves Flavius Hosu kápráztatja el tudásával a jelenlevőket. 18.45-től Melles Endre egy legényes tánccal a néptánc és a ritmus kapcsolatára világít rá, majd az erdélyi dobosok atyja, Csabcsi lép a színpadra. 20 órától Koszika és a dobosok interaktív dobos koncertje következik, fél kilenctől pedig a neves magyarországi Babos trió (Babos Gyula – gitár, Horváth Plútó József – basszusgitár, Balogh László – dob) látható, hallható a színpadon. A koncertet követően Fodor Réka flamencotáncát lehet megtekinteni.

Este tíz órától következik az idei Dob-Ban sztármeghívottja és a fesztivál védnöke, Jimmy Keegan fellépése, aki a világ jelenleg talán legjobb progresszív zenekarának, az amerikai Spock\'s Beardnek a dobosa. „Egy elbűvölő személyiség, és olyan elképesztő módon dobol, hogy az ember érzi a mérhetetlen energiát, tele pozitív dolgokkal, valami csoda sugárzik ennek a dobosnak a játékából, személyiségéből. A Santana Supernatural album összeállításán, amihez Santana összeválogatta az akkoriban legnagyobb neveket a szakmában, Keegan is – nem véletlenül – ott volt” – mesélte Nagy Tivadar. Még elmondta, a gyerekektől a felnőttekig minden korosztályt próbálnak megszólítani. „Az idén inkább dobközpontú, nem annyira perkúcióközpontú a fesztiválunk, ugyanakkor próbáltuk a dobosok színe-javát minden korosztályból hozni. Ha valaki csak becsöppen egy teljesen általános városnapi hangulatból, azt is el tudja varázsolni a rendezvény bármelyik pillanatában” – véli.

A fesztivál ideje alatt végig lesz jamsátor, a koncertek után pedig közös örömdobolásra is sor kerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés