
Fotó: Veres Nándor
Több mint tízezer lej gyűlt alig néhány nap alatt a csekefalvi Tamás család megsegítésére. A család beteg kisfia, Sanyika mellé állt a szűkebb és tágabb környezet. Cikkünk nyomán például egy Csíkszentmártonról elszármazott személy szálláslehetőséget ajánlott fel a családnak, amennyiben sikerül Budapestre utazniuk a csípőműtétre.
2015. február 10., 18:032015. február 10., 18:03
„Szavakba sem tudom önteni hálámat. Ismerősök és ismeretlenek álltak mellénk, segítettek a falustársak, szomszédok, rokonok, munkatársak, cégvezetők. Mi mindenkinek nagyon köszönjük, hogy összefogtak értünk. Nagyon remélem, hogy ha legközelebb beszélgetünk, jó hírekről számolhatok be” – mondta könnyeivel küszködve Tamás Sándor. Sanyika édesapja meghatódva emlegette fel a szombat esti karitatív koncertet is, amelyen Benedek Évi és zenekara gyermekéért énekelt.
A karitatív koncert ötletgazdáját is meglepte a nagyszabású összefogás. „Az volt a célunk, hogy segítsünk olyan emberen, aki igazán megérdemli, és továbbra is ez a cél vezérel bennünket. Örülök, hogy sikeres volt ez a kezdeményezés, megható, ahogy a faluközösség a család mellé állt, sok olyan ember segített Sanyikán, aki korábban nem is tudott a létezéséről. Köszönöm a jó szándékú támogatásukat azoknak, akik eljöttek a koncertre, és hálával tartozom a zenekarom tagjainak is, hogy ezt velem felvállalták. Örülünk, hogy segíthettünk” – mondta Benedek Évi.
Tamás Sanyika négyéves korában betegedett meg, nyolc éve szellemi és testi fogyatékkal él, nem mozog, nem beszél, csak fekszik. Édesanyja portálunknak korábban elmesélte, a gyermek kétszer is mélykómába esett, két alkalommal kellett újraéleszteni, másodjára viszont negyedórára maradt oxigén nélkül az agya. Teljesen lebénult. Sanyika életét az utóbbi időszakban csípőproblémája is nehezíti, orvosi beavatkozásra lenne szükség, amit Magyarországon vállaltak is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosainak közbenjárására. A szülők remélik, a műtétre hamarosan sor kerül.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
szóljon hozzá!