Hirdetés
Hirdetés

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Tavaly készült el az aszfaltozás. Egy évet kellett várni •  Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala

Tavaly készült el az aszfaltozás. Egy évet kellett várni

Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Kovács Attila

2026. augusztus 12., 20:142026. augusztus 12., 20:14

Nemcsak az időből, a rendelkezésre álló pénzügyi keretből is jócskán kifutott az a beruházás, amelyet tavaly ugyan befejezett az építő Csíkcsicsóban, de a projektet azóta sem sikerült lezárni. Még 2018-ban részesült több mint 9 millió lejes támogatásban a község az akkori Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) 2. kiadásának keretéből, hogy közel 6 kilométernyi hosszúságú községi utat korszerűsítsenek. Ez

az útvonal a községközpontot köti össze Csaracsóval

úgy, hogy nemcsak a Szeges és Delne patakokon vezet át, hanem az Olton is. A beruházás tartalmazta a két patakon és az Olton is betonhidak építését a korábbi, fából készült átkelők helyett.

Hirdetés

A kivitelezés viszont váratott magára, következett a járványhelyzet, az építőipart érintő árrobbanás, noha dolgozott a kivitelező, a szennyvíz- és gázhálózat építése miatt később szüneteltették a munkát, hogy a vezetékek kerüljenek a földbe.

Korábban végzett a kivitelező, de nem tudtak fizetni •  Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala Galéria

Korábban végzett a kivitelező, de nem tudtak fizetni

Fotó: Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatala

Mint Péter Lukács polgármester elmondta, ebből a pénzből készült el részben annak az útszakasznak a korszerűsítése is, amely a csicsói kisreptérhez és onnan Csíkszereda felé vezet. Az Olton átívelő betonhidat tavaly készítették el, akárcsak az útszakaszok aszfaltburkolatát, a munkát be is fejezték. Viszont az eltelt évek során

az áremelkedések miatti különbözet meghaladta az 5 millió lejt, amelyet az önkormányzat nem tudott kifizetni

– tudtuk meg. Így a munkálat átvételét elhalasztották, miközben a község költségkiegészítésért folyamodott a fejlesztési minisztériumhoz, a kivitelező pedig pert indított a kifizetés elmaradása miatt. A hiányzó összeget a napokban kapta meg az önkormányzat egy szerződéskiegészítéssel, így

most már nincs akadálya az átvételnek, és a helyzet rendezésének

– ismertette Péter Lukács. Hozzátette, amennyiben átvették volna a beruházást, utólagos költségkiegészítést már nem tudott volna biztosítani a fejlesztési tárca.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Jövő hét elején indulhat a távfűtés Csíkszeredában – már töltik a rendszert

Töltik lágyított vízzel a csíkszeredai távhőrendszert, a tömbházakban pedig várhatóan jövő hét elején indul a fűtés. A szolgáltatást a lakószövetségek kérésére akár korábban is elindíthatja a Goscom Rt.

Jövő hét elején indulhat a távfűtés Csíkszeredában – már töltik a rendszert
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
2026. szeptember 25., péntek

Régi épületből inkubátorház: közel 18 millió lejes beruházást tervez Csíkszereda

Felújítaná és új épületrésszel bővítené a csíkszeredai önkormányzat a Márton Áron utca 50. szám alatti épületet, ahol inkubátorházat alakítanának ki. A közel 17,9 millió lejes beruházás tervei elkészültek, a megvalósításra 24 hónapot irányoztak elő.

Régi épületből inkubátorház: közel 18 millió lejes beruházást tervez Csíkszereda
2026. szeptember 25., péntek

Nemcsak a hosszú élet számít, hanem annak minősége is

Megnyitották pénteken Karcfalván a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek középpontjában az egészségben eltöltött hosszú élet, az aktív életmód és a közösségek szerepe áll.

Nemcsak a hosszú élet számít, hanem annak minősége is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra

Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
Hirdetés