
Negyedik helyet szerzett évfolyamán a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny Magyarországon nemrég lezajlott Kárpát-medencei döntőjén a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola hetedikes diákja, Dorgó András Miklós.
2012. május 29., 15:342012. május 29., 15:34
2012. május 29., 18:122012. május 29., 18:12
Felkészítő tanára, Bedő Aranka magyar szakos tanár elmondta, idén 15. alkalommal szervezték meg a felső tagozatos általános iskolások számára a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyt, amelynek korábban helyi, megyei és országos fordulói voltak. A Kárpát-medencei döntőn Erdélyből 12 diák vett részt, minden évfolyamról három-három diák jutott ki, összesen pedig mintegy 150-en versenyeztek, Erdély mellett Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Muravidékről és Magyarországról. Bedő Aranka még elmondta, nagyon szigorúan pontozott, nehéz versenyen vannak túl, amely tollbamondásból és feladatsorból állt, ezért is értékes a helyezés, amit diákja elért. Közölte, az erdélyi csapat az eddigi legjobb eredményt érte el, kilenc diáknak volt a maximális száz pontból kilencven fölötti pontja, és a másik három diák is nyolcvan pont fölötti eredménnyel végzett. Két erdélyi diák került az első tízbe, egyikük 98 ponttal a csíkszeredai Dorgó András Miklós.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.
Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.
szóljon hozzá!