
Fotó: Kristó Róbert
Csíkszereda város fejlődési irányai címmel tartottak konferenciát csütörtökön este a Sapientia egyetem nagy aulájában. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Csurgai Horváth József székesfehérvári professzor tartott előadást, ezt követően szakmai kerekasztal-beszélgetésre került sor.
2014. május 15., 21:242014. május 15., 21:24
2014. május 16., 10:382014. május 16., 10:38
Csurgai Horváth József, a székesfehérvári Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója előadásában a városiasodásról, a magyarországi települések urbanizációjáról beszélt. Kitért arra is, hogy ehhez a társadalmi jelenséghez nagyban hozzájárult a népesség számának növekedése, amely magával hozta a városok belterületének bővülését, a városhatárok kiterjesztését. Újabb infrastrukturális fejlesztésekre volt szükség, ez pedig a települések számára nagyobb kiadást jelentett.
Utak, járdák kiépítése, köztisztaság, közvilágítás, vízvezetés – sorolta a sarkalatos pontjait a városfejlesztéseknek Csurgai. Zárómondatként elmondta, sok városfejlesztés kölcsönből valósult meg, pedig fontos, hogy a városok képesek legyenek arra, hogy saját maguk találják meg az anyagi eszközöket saját szükségleteik fedezésére.
Csíkszeredának nincs adóssága
Ráduly Róbert Kálmán kiemelte: Csíkszeredának nem volt, és nincs egy lej hiteltartozása sem. Előadásában beszélt a város múltjáról, arról, hogy a legrégebbi középületet 1713-ban építették, nevezetesen a jelenlegi Mikó-várat, hogy a település gazdag volt, hatalmas erdővagyonnal rendelkezett. Majd kiemelte, hogy jelentős veszteség érte a várost, amikor nem itt épült ki a vasúti csomópont. A közelmúltjáról pedig így fogalmazott: „Sokat vesztettünk a privatizáció során is, a román állam így szegényítette le a székelyeket, olyan magánosítások zajlottak le, amelyekből kevés vált sikertörténetté, mint például a sörgyár, vagy a műanyagfröccsöntő”.
Élhető kisváros a cél
Két évvel ezelőtt készült el Csíkszereda 2020 címmel a város jövőképéről írt kiadvány. „Csíkszereda előnye, hogy kicsi, hátránya, hogy zsúfolt” – jellemezte a városvezető. A megyeszékhely hátrányairól még az is elmondta, hogy jelentős a hőenergia-fogyasztása a városnak. Szerinte a központosított, alternatív módon előállított hőenergia a legolcsóbb megoldás. Nem adták fel a biomasszaüzem tervét, továbbra is befektetőket várnak. Ráduly továbbá kifejtette, hogy élhető kisváros kell legyen Csíkszereda,a központ pedig elsősorban a gyalogosoké és a kerékpárosoké. „Infrastrukturális fejlesztések területén félúton járunk, még kell tíz év, hogy minden lakóövezetet felújítsunk” – szögezte le.
Konferencia több városban
A Csíkszereda város fejlődési irányai című rendezvény egy, tizenkét konferenciából álló rendezvénysorozat utolsó állomását képezte. A konferenciákat Miskolc, Szabadka, Révkomárom, Budapest, Székesfehérvár, Pécs, Szeged, Eszék, Sopron, Kecskemét, Kolozsvár, valamint Csíkszereda városokban bonyolította le a Széchenyi István Egyetem a Magyar Regionális Tudományi Társasággal együttműködésben.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
Arany Díjjal ismerték el a csíkszentsimoni fúvószenekar teljesítményét a 2026-os Pekingi Nemzetközi Fúvószenei Karneválon. A zenekar a közösségi oldalán jelentette be a rangos elismerést. Magyarország képviselője is aranyéremmel tért haza.
Parkoló autónak hajtott, majd pár órával később ismét autóba ült egy ittas férfi szombaton Balánbányán. A rendőrök mindkét alkalommal megszondáztatták, vérvételre vitték, végül 24 órára őrizetbe vették.
Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután: mintegy százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a harmadik alkalommal megszervezett Szoknyás Guruláson.
Közösségi eseménnyé nőtte ki magát a csíkszeredai Szoknyás Gurulás, amelyet szombaton immáron harmadik alkalommal szerveztek meg. A résztvevők célja felhívni a figyelmet, hogy tudatosabban, figyelmesebben és empatikusabban közlekedjünk az utakon.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Áramszünetre kell számítani július 21-én, kedden Csíkszentkirályon és Szentimrei Büdösfürdőn karbantartási munkálatok miatt.
Tervezett áramszünetekre kell számítani július 22-én és 23-án Balánbányán, valamint Csíkszeredában – tájékoztatott a szolgáltató.
Lezárult a tervezett csíkszeredai vidámpark új nevére kiírt közönségszavazás. A Drakula Park toronymagasan végzett az élen, azonban a névválasztás még nem véglegesen eldöntött, figyelembe fogják venni, hogy a többi javaslatra összesítve többen szavaztak.
Jelentős szakmai elismerésben részesült a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: a nőgyógyászati osztály hivatalos kutatóhelyként csatlakozott a Közép- és Kelet-európai Nőgyógyászati Onkológiai Csoport (CEEGOG) nemzetközi hálózatához.
szóljon hozzá!