
Fotó: Szabó Zsolt
A község és közösség ügyévé nőtte ki magát a második alkalommal megszervezett Csíkszentmiklósi Kolbászfesztivál. A szombati esemény nemcsak a község lakóit mozgatta meg, hanem a szomszédos településekét is: összesen tizenegy csapat nevezett a nap kiemelkedő programpontjára, a kolbásztöltő versenyre.
2015. február 14., 21:062015. február 14., 21:06
Számos érdeklődő, jó hangulat, finom illatok fogadtak a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület (CSIE) által második alkalommal megszervezett kolbászfesztiválon szombaton délelőtt. Megérkezésünkkor, a szakértő helyiek éppen a reggel levágott disznót darabolták fel és ismertették annak menetét. Kicsit bennebb már a Szabadtűzi Lovagrend üstjében főtt a káposztaléleves, igaz még hús nélkül, mivel a mészárosok kése alól addigra nem került ki az arra szánt darab. A kolbásztöltő versenyre benevezett tizenegy csapat tagjai is sürögtek-forogtak a sátruk alatt, volt aki éppen csak hozzálátott a kolbászmassza összeállításához, mások már gyúrták azt, s voltak akiknél éppen a belekbe töltötték a húst.
Közel ezer kilométert utazott a kutasi csapat két tagja, hogy részt vegyen a hétvégi csíkszentmiklósi eseményem. Kelemen Károly és Fekete Lajos elmondták, Szépvíz és a Kaposvár melletti Kutas testvértelepülések, így többször is jártak már a csíkszéki községben. Mivel mindig jól érezték magukat a székelyeknél, így az ifjúsági egyesület részéről érkező meghívást sem utasították vissza. A versenyre hagyományos somogyi parasztkolbászt készítettek.
A versenyre a szépvízi polgármesteri hivatal munkaközössége is benevezett. Amint azt Ferencz Tibor polgármester kifejtette, tavaly a vezetőtestület, idén viszont a munkaközösség vett részt az eseményen: hagyományos szépvízi kolbászt töltöttek.
Miközben készültek a csapatok szeszélyes, dalos, Balint-napi, kacskaringós és fogyókúrás kolbászai, András Róberttel, a CSIE egyik tagjával beszélgettünk. Kiemelte, változatos programot igyekeztek összeállítani az érdeklődők számára, amelynek sikeres kivitelezéséhez idén a polgármesteri hivatal, a községbeli vállalkozók, illetve minden falubeli szervezet hozzájárult. A fiatalember úgy véli, ezáltal a község, közösség ügye lett ez az esemény, ezzel pedig eleget is tett rendeltetésének.
„Az esemény kiemelkedő programpontja a kolbásztöltő verseny, ahol idén két versenyszámban indulhattak a csapatok: a kolbászok és kolbászos ételek versenyén” − számolt be András Róbert.
Akik nem neveztek a kolbásztöltők versenyére, azok egy sonka súlyát saccolhatták meg, népi táncokat tekinthettek meg, anekdotákat, népdalokat hallgathattak, nem utolsó sorban pedig finom étkeket és italokat kóstolhattak. A legfiatalabbak téli olimpiai játékokon mérhették össze ügyességüket.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!