
Fotó: Veres Nándor
Lezárult a jelölési időszak Az év praxisa a Kárpát-medencében díjra. A kitüntetésre több csíkszéki háziorvost is jelöltek.
2014. március 11., 17:122014. március 11., 17:12
2014. március 11., 20:212014. március 11., 20:21
Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázatot a magyarországi Országos Alapellátási Intézet hirdette meg. A díj odaítélésének célja a háziorvosok és nővérek megbecsülésének erősítése azáltal, hogy az elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok, nővérek áldozatos munkájára irányítják a figyelmet. Az év praxisa címet tíz-tíz magyarországi és külhoni háziorvos, valamint munkatársaik nyerhetik el. Az elismerésre március 10-ig lehetett jelölni az orvosokat a www.azevpraxisa.hu honlapon a munkájukkal kapcsolatos történet leírásával. A portálon 160 orvos munkájáról lehet történeteket olvasni, sok személy jelölését ugyanakkor nem tudták elfogadni, mivel túl rövid, vagy névtelen jelölést tettek.
Helybeli orvosok a jelöltek között
Térségünkből öt orvost jelöltek a díjra, a Gyimesközéplokon dolgozó Bakcsi Gabriella háziorvost, a Csíkszentimrén tevékenykedő Kristó Ibolya háziorvost és Simon Szabó Rozália gyermekorvost, a gyimesbükki Deáky Pupp Mária háziorvost és a Csíkpálfalván tevékenykedő Tövissi Melinda háziorvost. Van, akit a helyi önkormányzat javasolt a kitüntetésre, mást a helyi plébános terjesztett fel, ismét másról betegei írták le, miért tartják munkáját kiemelkedőnek és elismerésre érdemesnek.
„A doktornő nagyon odafigyel az újabb tüneteimre, sok problémát megold, nagyon komoly orvosi tudással rendelkezik, ha valamit nem sikerül megoldania, akkor szakorvoshoz küld, de az általa felírt diagnózis minden alkalommal megfelel a szakorvosok véleményének. Voltak olyan esetek, amikor éjszaka kellett kihívja a férjem, ő mindig jött. Amikor bocsánatáért esedeztem, mindig azt mondta, szívesen jöttem és örvendek, hogy tudok segíteni rajtad. Nagyon lelkiismeretes, odafigyelve végzi a munkáját, feltétel nélkül. A fentiekért és sok más dologért is nagyon szeretném, ha ők is részesülnének az Év praxisa a Kárpát-medencében díjban, mert nagyon megérdemlik” – ezekkel a szavakkal javasolta például Tövissi Melindát és munkatársát a díjra egy betege.
Várják a szavazatokat
A verseny keretében a következő időszakban a zsűri kiválasztja a beérkezettek közül a legjobbnak tartott tíz-tíz történetet, március 16. és március 30. között pedig várják a páciensek szavazatait ezekre. A voksok alapján dől el, hogy ki nyeri meg idén a legjobb praxis díját, illetve ezek nyomán áll fel a díjban részesülő orvosok rangsora.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!