
Csíksomlyóra kerül át a múlt pénteken eltávolított Misericordia című magyar képzőművészeti installáció, amelyet több mint egy hónapja állítottak fel a Vatikán szomszédságában – tájékoztatta az első római magyar street art műalkotás ötletgazdája, Hervé-Lóránth Ervin az MTI-t.
2016. november 15., 09:042016. november 15., 09:04
Mint beszámoltak, az október 13-án felállított installációt először Magyarországra szállítják vissza renoválásra, majd Csíksomlyóra helyezik át az úgynevezett passióútra, ahol pünkösd ünnepén avatják fel.
Az installáció „elérte, amit akartunk” – fogalmazott Hervé-Lóránth Ervin hangsúlyozva, hogy az utcaművészeti alkotás vallásuktól függetlenül megszólította az embereket. Több millióan haladtak el és álltak meg a Misericordia installációnál az elmúlt egy hónap alatt. A nyolc magyar és három olasz képzőművész alkotásaiból készült nagy méretű installációt tizenkét darab, egymás mellett sorakozó háromdimenziós nagybetű alkotja, amelyekből a latin misericordia (irgalmasság) szót lehet kiolvasni. Ez volt az első alkalom, hogy a pápai állam közelében a street art (azaz városi utcaművészet) alkotást helyeztek el, ahogyan arra sem volt mindeddig példa, hogy az olasz főváros közterületén magyar installáció mutatkozott be – emlékeztet az MTI tudósítója.
„A Misericordia szót alkotó, egyenként három méter magas és egy méter széles betűk mintegy 38 métert foglalnak el. A betűk elülső oldala egy-egy magyar vagy olasz képzőművész alkotásának kinagyított fényképébe van »felöltöztetve«. Az első betűn (M) a – részben a Vatikáni Könyvtárban őrzött – Magyar Anjou-legendárium című 14. századi kódex miniatúrái láthatók Szent Márton életének jeleneteivel. A következő betűk sorrendben Őry Annamária, Weiler Péter, Bér Rudolf Julianusz (Rudino), Fürjesi Csaba, Hervé-Lóránth Ervin, Melanie Iorio, Brunszkó László (Nikon One), Francesco Astiago Garcia, Gyarmati Zsolt, Adriano Necci és Sárpátki Zoltán egy-egy alkotását »viselik magukon«. A legutolsó betűn (A) Márton Áron püspök bronzszobrának felvétele látható, az alkotás Csíkszereda egyik terén áll. A betűk hátoldalán Ferenc pápának a szentévet meghirdető Az irgalmasság arca (Misericordiae vultus) bullájának egy-egy idézete, valamint a projektben részt vevő művészek gondolatai olvashatók az irgalmasságról” – erről még korábban a Magyar Kurír Katolikus Hírportál számolt be.
További információk az alkotásról a misericordiaroma.com honlapon, illetve a projekt Facebook- és Instagram-oldalán érhetők el.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!