Immáron fél évtizede, hogy a szeretet ünnepének környékén angyalkák látogatják meg a Dévai Szent Ferenc alapítvány által működtetett otthonokat.
2009. november 10., 19:302009. november 10., 19:30
2009. november 10., 19:312009. november 10., 19:31
Természetesen nem üres kézzel érkeznek, hanem a bentlakók által írt levelek alapján meglepetésekkel, ajándékokkal halmozzák el a nehéz anyagi körülmények között élő diákokat. A csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ létesítésével ennek lakói sem maradhatnak ki az angyalkázásból.
Ezúttal viszont egyedi kezdeményezésnek lehetünk szemtanúi, hiszen a korábbiaktól eltérően nem magyarországi családok vásárolják meg az ajándékokat, hanem helybéli lakóknak, jóakaróknak adatik meg ez a lehetőség.
A témával kapcsolatban bővebben a Csíki Hirlap november 11-ei, azaz szerdai Ökumenia rovatában olvashatnak
Még várni kell arra, hogy Csíkszereda városbejáratait új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek díszítsék. Az ötletpályázat két éve volt, idén készülhet a kivitelezéshez szükséges megvalósíthatósági tanulmány.
Oláh Katalin és tanítványainak rajzkiállítását nyitják meg június 1-én, vasárnap 16 órától a csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal dísztermében. A képanyag az elmúlt év munkáiból állt össze.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztettek, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvény Vigyázó-kő és Egyes-kő közötti szakaszát.
Nagyot álmodtak Csíkkarcfalva községben: a Csíknagyboldogasszony Zarándokházat szeretnék felújíttatni adományokból. A célért jótékonysági koncertet is szerveznek június 8-án, vasárnap, amelyen az Ismerős Arcok lép fel a jenőfalvi Tercsi színpadán.
Ismét elhalasztotta az ítélethirdetést a Maros Megyei Törvényszék abban a büntetőperben, amely 2013-ban indult Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács alelnöke (akkori elnöke) és tizenkét másik személy ellen. Június 10. a következő időpont.
Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány a csíkszeredai zöldségpiacnál lévő virágüzlet és közvécé épületének felújítására. Korszerű illemhelyiségeket és irodákat alakítanak ki benne, a becslések szerint 3,5 millió lejbe kerülnek a munkálatok.
A polgármesteri fizetések és a szociális segélyezettek számát firtatta az a férfi, aki szerdán és csütörtökön a csíkszéki polgármesteri hivatalokat kereste fel.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium névadásának 35. évfordulóját ünnepelte a nagy múltú iskola ezen a héten, a főünnepséget pedig koszorúzással egybekötve csütörtökön tartották.
Az elmúlt napok erősen csapadékos időjárása rányomta bélyegét az Olt-folyó közeli alcsíki tájra, az árterületeket elöntötte a víz, és az időjárás-előrejelzések szerint további esőzések várhatók.
Útravalóval felvértezve ballagtak el szerdán a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ diákjai. Idén 32 végzős tanuló búcsúzott a kollégiumtól.