Bocsánatot kértek a csíkszeredai rongálók

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

„Ezt az esetet rendkívüli módon bánjuk, erre nincsen mentség” – mondta Tőke Szabolcs, egyike a szerda éjszakai rongálóknak. Csütörtökön bocsánatkérésüket fejezték ki a Petőfi utcai fák kitöréséért Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának és a sajtón keresztül az egész városnak.

Barabás Hajnal

2015. április 23., 15:572015. április 23., 15:57

2015. április 23., 17:352015. április 23., 17:35

Tőke Szabolcs, Szőcs Elemér, valamint Péter László beismerték, hogy ők rongáltak a Petőfi utcában, ennek következtében csütörtökön megkeresték a Csíkszereda Polgármesteri Hivatalát, ahol sajnálatukat fejezték ki tettükért, és vállalták a kár megtérítését. Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere ezzel kapcsolatosan elmondta, több mint egy órán át beszélgettek velük, amely során meg szerették volna érteni, hogy miért tették, amit tettek. „Azt kértük tőlük, hogy kérjenek írásban is elnézést a lakosságtól, a kertészet munkatársaitól, és hozzák helyre, amit okoztak: vagyis ugyanolyan típusú és méretű fákat ültessenek vissza” – sorolta az alpolgármester.

Hozzátette: mindemellett közös munkában kell részt vegyenek a kertészet munkatársaival, többek között a Testvériség sugárúton kivágott fák gyökereinek kiszedésében kell segíteniük. „Nem megnyomorítani vagy megbélyegezni szeretnénk a fiatalokat, hanem lehetőséget biztosítani nekik arra, hogy visszaálljanak a rendes útra” – fogalmazott Szőke Domokos.

A Mikó-vár elé hívták csütörtökön a sajtó képviselőit az érintett fiatalok. Tekintettel arra, hogy cselekedetük mély felháborodást váltott ki a csíkszeredai lakosságból, ezért a sajtón keresztül szerettek volna elnézést kérni a város lakóitól. „Ezt az esetet rendkívüli módon bánjuk, erre nincsen mentség. Az okozott kárt megtérítjük” – mondta Tőke Szabolcs, az egyik elkövető. Arra a kérdésre, hogy miért tették, azt válaszolta, hogy nem gondolkoztak, mivel ittas állapotban voltak. „Elborult az elménk” – fogalmazott, majd hozzátette: tanultak az esetből, ígérik, többé nem ismétlődik meg. „A szüleink nagyon rosszul fogadták, szégyellték. Sajnáljuk, hogy másokat is belekevertünk ebbe” – mondta. Mint kiderült, a huszonéves fiatalok jelenleg munkanélküliek. Szőcs Elemér cselgáncsozótól megtudtuk: edzője azt mondta, hogy következménye lesz ennek a tettének, meglehet, hogy nem indulhat a cselgáncsversenyeken, ami nagy hátrányt jelenthet számára.

Írásban is megfogalmazták a bocsánatkérést

„Tisztelt csíkszeredai lakosok! Őszintén sajnáljuk meggondolatlan tettünket, és igyekszünk helyrehozni az általunk okozott kárt. Tettünkre tudjuk, nincs mentség, és sajnáljuk, hogy ha a tettünkkel másokat is rossz hírbe hoztunk. Be fogjuk szerezni és vissza fogjuk ültetni a kitört fákkal azonos méretű díszfákat. Tisztelettel, Tőke Szabolcs, Péter László, és Szőcs Elemér” – közölték írásban megfogalmazott bocsánatkérésüket a tettesek.

Mint már beszámoltunk róla, szerdára virradó éjszaka három fiatal tizenkét előnevelt fát tört ki a Petőfi utcában, egyet pedig gyökerestől tépett ki ládájából. A csíkszeredai önkormányzat felhívást intézett a lakossághoz, hogy segítsék beazonosítani a tetteseket, és a rendőrségen is feljelentést tettek az ügyben. Végül a térfigyelő kamerák felvételeinek nyilvánosságra hozatalával, a Székelyhon.ro hírportál olvasóinak, hozzászólóinak, illetve a közösségi oldalak felhasználóinak jóvoltából rövid időn belül fény derült az elkövetők kilétére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
Hirdetés