Fotó: Borbély Fanni
A helyszínen talált rendellenességek miatt a fogyasztóvédelem bezáratta az egyik tusnádfürdői kétcsillagos szálloda harminc szobáját.
2025. március 21., 21:452025. március 21., 21:45
A Hargita megyei fogyasztóvédelem közleményben számol be arról, hogy az egyik tusnádfürdői vendéglátóipari egységben – ahol étterem és harminc szállodai szoba is van – ellenőrzést tartottak.
A helyszínelés során többek között lejárt szavatosságú és azonosíthatatlan eredetű élelmiszereket találtak. A közleményben leszögezik: öt kilogrammnyi sertéshúst találtak, ami mellett nem volt címke, így nem lehetett megállapítani a szavazottsági idejüket.
A háromcsillagos besorolású vendéglő konyhájában olyan fagyasztott terméket is találtak, amelyeket nem tudtak beazonosítani. Azonkívül hiányosságként jegyezték fel, hogy nem volt nyilvántartás vezetve a készételek kalóriaértékéről, illetve
A fogyasztóvédők a kétcsillagos szállodai szobákat is ellenőrizték. Elsőként megállapították, hogy
Két szobát néztek meg, ahol kiégett, szakadt ágyneműket találtak, a falak repedtek voltak és rég nem festették le azokat. A tapasztalt hiányosságok miatt a fogyasztóvédelem bezáratta a szállodai részt, amíg a feljegyzett gondokat meg nem oldják. Azonkívül 50 ezer lejes összbüntetést róttak ki a szálloda és vendéglő működtetőjére, valamint elkobozták a rossznak ítélt élelmiszereket.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
5 hozzászólás