Bevált uszodai beléptetőrendszer

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nemsokára átveszi a Csíkszeredai Önkormányzat a Csíki csobbanó uszoda eddig próbaüzemben működött elektronikus beléptetőrendszerét. „Minden komolyabb uszodában hasonló rendszert használnak, mindenki pozitívan fogadta, úgy érzem, ezzel felzárkóztunk a nyugati színvonalhoz” – mondta Bíró László, a Csíki Fürdők Kft. igazgatója.

Barabás Hajnal

2013. december 18., 18:092013. december 18., 18:09

2013. december 18., 18:162013. december 18., 18:16

Bevált a november közepén bevezetett, chip-alapú PROXY karórás beléptető rendszer – erősítette meg Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Mint mondta, az átvételezése folyamatban van. „Hat kapunál követhető a ki- és belépés, a rendszerhez hozzátartozik még többek között egy szerver, két számítógép, egy nyilvántartó számítógépes program, 500 tépőzáras karóra, egy karóra-leolvasó gép, valamint 252 szekrényzár” – sorolta az alpolgármester.

Bíró László, az uszoda vezetője szerint a karórás beléptető rendszer előnyösebbnek bizonyult, mint a korábban használt karszalagos módszer, „segítségével a belépők statisztikáját visszamenőleg és a kurrens napra is lehet ellenőrizni”. Bíró Lászlótól megtudtuk, a belépéskor kiadott karórákért öt lejes letétet kérnek, amit kilépéskor visszafizetnek a vendégnek.

A garancia bevezetésére azért volt szükség, mert előfordult, hogy a felhasználók elfelejtették leadni a belépőórát a recepciónál. „Ígéretet kaptunk arra, hogy a hónap végéig felszerelnek egy olyan berendezést, amely jelzi, ha valaki elfelejti levenni és leadni az órát a kijáratnál” – mondta az igazgató. Hozzátette, a berendezés üzembe helyezésétől kezdve többé nem kérnek letétet a karóráért. Ennek értéke egyébként jelképes, hisz egy ilyen karóra ára darabonként 4,5 euró.

Külön belépő a szaunákhoz

A kék és sárga színű, tépőzáras belépőkaróra három órára jogosítja fel az uszoda vendégét az öltöző és a medencék használatára. Amennyiben lejár a három óra, addig nem nyitja a kijárati kaput, míg az uszoda látogatója ki nem fizeti az időtúllépést. „Az öltözőben a szekrényeket is az órával lehet nyitni és zárni. Ha valaki netán elfelejti, hányas szekrénybe tette ruháit, a chipes órát az óraleolvasó kijelzője elé tartva megmutatja a szekrény számát” – magyarázta Bíró.

A létesítmény vezetője továbbá elmondta, a szaunához külön piros órát vezettek be, egy hete pedig még egy piros karszalagot is, mert észrevették, egyesek visszaéltek azzal, hogy levehető a műanyag tépőzáras óra és átadták egymásnak, úgy lépve be a szaunába. A finn és infraszaunát egyébként szeptember végétől üzemelték be, azóta 3300-an vették igénybe. „Átlagban naponta közel ötven személy, olyan nap is volt, mikor több mint százan szaunáztak” – mondta az igazgató. Tőle tudtuk meg, hogy a finn szaunát kedvelik leginkább a vendégek. Egyik látogató érdeklődésünkre megerősítette, rendszeresen jár úszni, és előszeretettel veszi igénybe a finn szaunát is.

Közel tízezer látogató novemberben

A Csíki Csobbanó uszodának májusi nyitása óta 54 109 látogatója volt november végéig. Havonta átlagban 7700-an járnak az uszodába. „Múlt hónapban megközelítettük a 10 ezres számot, ehhez hozzájárult az úszásoktatási program is” – vélte Bíró. A csíkszeredai önkormányzat által bevezetett program az intézmény vezetője szerint már olajozottan zajlik. „A gyerekek körében nagy sikere van, sőt a nagyobb osztályok is igénylik. Ők nincsenek benne a programban, ennek ellenére szervezetten jönnek a testnevelő tanárukkal úszni. Délutánonként a Sapientia EMTE diákjai is járhatnak csoportosan.

Jó a víz minősége

Bíró László tájékoztatása szerint havi rendszerességgel adnak le vízpróbát, a labor visszajelzései alapján pedig az eredmények jók. Az uszoda levegőjének hőmérséklete 29-30 Celsius-fok, a nagy medence vize 28, a kis medencéé pedig 30 Celsius-fokos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés