Baleset Karcagon: csíkiak lehetnek az áldozatok

Csíkszeredaiak lehetnek a Karcagnál vasárnap történt tragikus baleset áldozatai, az MTI értesülései szerint a négy felnőtt közül ketten román állampolgárok, a másik két áldozat román-magyar kettős állampolgár.

MTI

2013. január 06., 19:112013. január 06., 19:11

2013. január 06., 19:362013. január 06., 19:36

Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében két személygépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A helyszínen három férfi és egy nő vesztette életét. Az autóban velük tartózkodó csecsemőt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte a debreceni Kenézy kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.

Az MTI információi szerint három felnőtt vezetékneve azonos. A csecsemő állampolgársága, neve és születési dátuma ismeretlen, az ő személyi okmányai ugyanis nem kerültek elő az összeroncsolódott autóból. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint a felnőttek 30 és 35 év közöttiek voltak.

A megyei főkapitányság sajtószóvivője kora délelőtt a helyszínen elmondta, hogy az eddigi információk szerint egy francia rendszámú terepjáró Debrecen irányába haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval. A terepjáróban ülő három ember egyike sem sérült meg.

Szentgyörgyi János, a Kenézy kórház szóvivője újságíróknak elmondta: a körülbelül hat hónapos fiúgyermekkel reggel fél 9-kor érkeztek meg a mentők, és már akkor tudható volt, hogy a gyereknek súlyos agyi sérülései vannak. A koponyája több helyen is eltört, az agytörzs „szinte megsemmisült”. Az orvosok csaknem három órán át küzdöttek az életéért, de nem sokkal dél előtt meghalt.

Pásztorné Kovács Ágnes az MTI kérdésére vasárnap délután annyit mondott, hogy a balesetet okozó jármű 24 éves, moldáv állampolgárságú vezetőjét a rendőrség őrizetbe vette. A karambol további részleteiről, így az áldozatok nemzetiségéről és koráról a rendőrség nem ad tájékoztatást – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit

A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban

Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban
2026. január 29., csütörtök

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök

Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök
2026. január 21., szerda

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban

Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban
Hirdetés
2026. január 19., hétfő

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben

Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben
2026. január 19., hétfő

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket

Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket
2026. január 15., csütörtök

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene

Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó
2026. január 04., vasárnap

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat

Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat
2026. január 04., vasárnap

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben

Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben
Hirdetés