
Fotó: Veres Nándor
Mindössze a csíkszeredai Gál Sándor utca aszfaltozásának idejére nyitották meg a forgalom előtt a Nagy István Művészeti Szakközépiskola mögötti, korábban csak a gyalogosok által használt utcarészt. Ennek köszönhetően a Kossuth Lajos utcából úgy lehet megközelíteni a Szabadság teret, hogy nem kell ráhajtani a Gál Sándor utcára.
2015. június 29., 20:062015. június 29., 20:06
2015. június 29., 20:082015. június 29., 20:08
„Két napra kértünk és kaptunk engedélyt a rendőrségtől a forgalomátirányításra. A kivitelező szerint hétfő és kedd elegendő arra, hogy leaszfaltozza az érintett utcát” – nyilatkozta kérdésünkre Bulbuk Márton mérnök, a városháza részéről kinevezett projektfelelős. Ott jártunkkor egyébként nagyon kevesen hajtottak rá az iskola mögötti szakaszra.
Korábban már írtunk róla, hogy a Gál Sándor és a Borvíz utca felújítása könnyebben zajlott volna, amennyiben az építkezés idejére megnyitják a művészeti iskola mögötti rövid szakaszt. Ennek kapcsán Bulbuk Márton nemrég azt mondta, a kivitelező azt ígérte, gyorsan lebonyolítják a munkálatokat, ezért úgy látták, e rövid időre nem szükséges megnyitni ott az útszakaszt és „fejre állítani” emiatt a városközpont forgalmát. Ezzel szemben mi azt tapasztaltuk, hogy épp a zárva hagyott útszakasz miatt volt több hónapon át nehézkes az autós forgalom az említett utcában.
A Gál Sándor, valamint a Borvíz utca felújítását áprilisban kezdték el, először a gázszolgáltató kicserélte a gázvezetékeket, majd az esővíz-elvezető hálózatot tették rendbe, ugyanakkor földbe kerültek a közvilágítást tápláló vezetékek is. Lerakták a szegélyköveket, új alapot kapott az útszakasz. Ugyanezeket a munkálatokat végezték el a szomszédos Borvíz utcában is. Jelenleg már burkolják a járdákat és a parkolókat.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!