
Hatalmas jégtáblák torlódtak össze a Madaras-patakán szombaton, kotrógép bevetésére volt szükség, hogy egy egész falutízest ne öntsön el az ár. Egy kerítés rongálódott meg, két portára pedig befolyt a víz, de nagyobb kár nem keletkezett.
2017. február 04., 22:312017. február 04., 22:31
2017. február 04., 22:382017. február 04., 22:38
A felmelegedés miatt felszakadozó jégtáblák torlódtak össze szombaton a madarasi Papsára-híd előtt. Ahogy Bíró László, a község polgármestere megkeresésünkre fogalmazott, „ilyet még életében nem látott”. Hozzátette, a korábbi partvédelmi és mederszabályozási munkálatoknak, illetve a helyi önkormányzat egyik tagjának, Baricz Leventének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj.
Az említett tanácsos egy kotrógéppel törte szét a jégtáblákat, amelyek – a polgármester szerint – öt és tíz négyzetméter közöttiek voltak. A Papsára-hídnál kialakult ugyan egy kisebb torlasz, emiatt a kiöntő víz két udvarra be is folyt, egy jégtábla pedig egy kerítést rongált meg, de nem keletkezett nagyobb kár. „Akkora jégtömbök jöttek, amelyeket kézi erővel, gépi erő hiányában nem lehetett volna megfékezni, és egy falutízest elöntött volna a Madaras-patak” – közölte a polgármester.
Mint mondta, „bár sokan a betonfalaknál környezetbarátabb megoldást szerettek volna a mederszabályozásnál, bebizonyosodott, hogy ilyen esetekben ez megvédi a patak melletti gazdaságokat”. A helyszínen jelen volt Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság vezetője.
A helyzet megoldásában segítettek az önkéntes tűzoltók is, akik kézi erővel a patak medrén kívülre került jégtömböket törték apróbb darabokra. Bíró László reméli, hogy hasonló problémák nem lesznek a közeljövőben, de „fel vannak készülve” minden eshetőségre.
Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!