Áll a munka a Rákos patak partján

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Pénz hiányában a mai napig sem sikerült befejezni Csíkszéken a Rákos patak szabályozását. A kivitelezés közel egy esztendeje ugyan elkezdődött, de néhány méternyi támfal építését követően abbamaradt, így pillanatnyilag rosszabb a helyzet, mint volt, mert a patakmeder fellazításával a víz könnyebben alámossa a partot.

Létai Tibor

2012. október 28., 12:282012. október 28., 12:28

2012. október 28., 18:562012. október 28., 18:56

Az Olt Vízügyi Igazgatóság a Rákos patak szabályozását tavaly ősszel megkezdte Csíkvacsárcsiban és Ajnádon a támfalak építésével, néhány méternyit fel is húztak, de a hidegek beálltával a megbízott kivitelező cég abbahagyta a munkát, azt ígérve, hogy tavasszal újrakezdi, de „mint látható, ez nem valósult meg” – nyilatkozta portálunknak még a nyár elején Kósa Péter, Csíkszentmihály község polgármestere. Megtudtuk, hogy az árvizek főleg az ajnádi lakosságot sújtják, de bőven kapnak az égi „áldásból” a község többi településének lakói is.

„A bukaresti székhelyű Országos Vízügyi Igazgatósághoz több mint egy hónapja személyesen letettem egy dokumentációt annak érdekében, hogy folytathassuk a Rákos patak medrének szabályozását” – mondta érdeklődésünkre Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója. Megtudtuk: az országos igazgatósághoz leadott anyag a többi között tartalmazta az eddigi árvizek okozta károkat, amiket fotókkal is illusztráltak. Néhány napja válasz érkezett, hogy amennyiben a kormány által kiigazított költségvetés biztosít pénzt az elmaradt munkálatokra, azonnal utalják az összeget a munka folytatására – mondta Miklós. A patak szabályozását – támfalak és fenéklépcsők építésével – a tervek szerint 2013-ig kellene befejezni. „Mindenképpen fogunk valamit tenni, akár saját erőből is, hogy a víz ne mossa el a földet az eddig felépített támfalrész mögül” – nyomatékosította Miklós Géza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Látogatóközpont mutatja be a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp értékeit

Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.

Látogatóközpont mutatja be a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp értékeit
2026. március 29., vasárnap

Örökletes és ritka betegségek orvosa

Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.

Örökletes és ritka betegségek orvosa
Örökletes és ritka betegségek orvosa
2026. március 29., vasárnap

Örökletes és ritka betegségek orvosa

2026. március 28., szombat

Levélszavazás: megkezdődött a voksok leadása a csíkszeredai főkonzulátuson

Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.

Levélszavazás: megkezdődött a voksok leadása a csíkszeredai főkonzulátuson
Hirdetés