
Fotó: Veres Nándor
Hétfő óta több ifjú fotós is feltűnt Madéfalván, házakat, a kapukon fellelhető faragott motívumokat, életképeket fotóznak. A csíkszeredai Tanulók Háza Alkotóműhelyének diákjai táboroznak a menedékháznál.
2013. szeptember 03., 17:292013. szeptember 03., 17:29
2013. szeptember 03., 17:382013. szeptember 03., 17:38
Az alkotóműhely tíz éve működik Csíkszeredában, vezetője, Kristó Róbert a vakációkban évente tábort is szervez a tagoknak. Ezúttal a madéfalvi polgármesteri hivatal biztosított számukra helyet és támogatta a tábort. „Vizuális neveléssel – rajz, fotó, grafika, szobrászat – foglalkozunk, ennek keretében szervezem ezt a tábort. Öt napig fényképezünk a faluban, életképeket fotózunk, tájképezünk, makrózunk, és nyilván annak függvényében, hogy még milyen események zajlanak, vagy véletlenszerűen miket találunk a faluban, megörökítünk sok helyzetet. Most itt szerencsések a körülmények, mert van vetítővászon és projektor, nagy vásznon tudjuk feldolgozni a képeket, és ebből is sokat tanulnak a diákok. Megnézzük az ő képeiket is, ha valami nem sikerült, másnap visszamegyünk, amit lehet, újrafotóznak, amit nem, azt legközelebb már más szemlélettel, más szögből fotózzák le\" – mondta el Kristó Róbert műhely- és táborvezető.
A tábor résztvevői között van, aki már több éve foglalkozik komolyabban fotózással, van, aki egy éve, de olyan is, aki most kezd ismerkedni vele. „Nagyon tehetségesek ezek a gyerekek. Általában a táborok azért is jók, mert kialakul egy olyan csapatszellem, ami a tanév közben heti egy órában nem tud. Iskolaidőben is járunk kirándulni, de azok többnyire egynaposak. Itt jobbam megismerik egymást az alkotóműhely tagjai, jobban kiforrnak, egymástól is jobban tudnak tanulni, és persze szakmai szempontból is gyümölcsözőbb, hogy ilyen töményen sajátíthatják el a fotózás csínját-bínját\" – véli a táborvezető.
„Jó fényeket!\" – így köszönnek egymásnak az alkotóműhely tagjai, akik a tábor ideje alatt gyakran járnak be a faluba fotózni, a környéken kirándulnak, esztenát látogatnak.
„Azért jöttem el, hogy szórakozzak, kikapcsolódjak és természetesen, hogy fotózzak. Nagyon jó ez a tábor, mivel sokat fejlődünk, sok mindent tanulunk, sok szakmai beszélgetésünk is van\" – osztotta meg velünk Bálint Anna, az egyik résztvevő. „Jók a témák, amiket lefotózunk, ma például lovakat fényképeztünk. Jó a társaság is, jól szórakozunk, tartalmasan használjuk ki a vakáció utolsó napjait\" – fűzte hozzá Csiszér Szokol Szilárd, egy másik táborozó.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!