Akikhez ellátogat a Szent Család

Karácsony közeledtével az előkészületek sokszor háttérbe szorítják a lelki ráhangolódást, a belső odafigyelést, a Jézus születésére való igazi rácsodálkozást. Szép számmal vannak azonban a vidéki és csíkszeredai római katolikus egyházközségekben olyanok, akik aktívan gyakorolják az adventi lelki töltekezés sok szép formáját. Ezen lehetőségek egyike a Szállást keres a Szent Család népi ájtatosság.

Imádkozó, éneklő, az utcák sötétjét gyertyával bevilágító asszonyok járják esténként azokat a falvakat, ahol még nem merült feledésbe ez a szép hagyomány. Csíkszeredában is akadnak olyan családi, baráti körök, melyek tagjai számára fontos ennek a szokásnak a gyakorlása. Ezek az emberek nem tesznek egyebet, mint házról házra járva hajlékot keresnek a Szent Család számára. A szokás szerint kilenc család vagy éppen kilenc asszony alkot egy „bokrot”, s esténként más és más „bokorhoz” viszik a templomban előzetesen megáldott Szent Család-képet, amely előtt imádkoznak és énekelnek.

A találkozásoknak nincs kötelező szertartása, többféle szövegkönyv szerint lehet imádkozni. December 15-e körül a Szent Család-kép elindul az első „szálláshelyére”, ahol a társulat tagjai imádkozva, énekelve, lélekben közösen készülnek az Istengyermek születésére. A Szent Családot befogadó másnap a kép továbbvivőjévé válik. A képet hozók és a befogadók találkozásának a lényege a közös imádkozás, de utána természetesen egy kis beszélgetésre is sor kerül, amit egy szerény agapéval még meghittebbé tesznek. Végül a kilencedik est lejárta után a résztvevők (bokrok) december 23-án az esti szentmise keretében együtt köszöntik a Szent Családot az otthonaikat körbejáró, kihelyezett kép jelenlétében.

Az ájtatosságot gyakorlók lelkületét talán az egyik imádságos könyvben található elmélkedés fogalmazza meg a legjobban: „A mi házunk Jézus, Mária és József szállása. Nemcsak ma, hanem mindenkor. Mennyivel más lenne boldogságunk, ha a Szent Család szelleme hatná át családunk minden tagját. (..) Ha mindenkor a hit mécsese világítana lelkünkben, és soha méltatlanul nem viselkednénk szent vallásunkhoz. (...) Mától megmutatom, hogy a Szent Család nem látogatott hozzánk hiába. Megjavítom családi életünk hibáit, igyekszem széppé tenni közös életünket...”