Elsősorban a taplocai kutyamenhely befogadóképességének korlátai miatt nem tudnak annyi gazdátlan ebet befogni a csíkszeredai utcákról, mint amennyire lehetőségük lenne – tudatta szerkesztőségünkkel az Eco-Csík regionális hulladékgazdálkodási vállalat szóvivője, Voloncs Csaba.
2013. szeptember 04., 18:532013. szeptember 04., 18:53
2013. szeptember 04., 19:342013. szeptember 04., 19:34
A cég július elején kötött szerződést egy csíkszeredai állatorvossal, aki a szükséges engedélyek kiváltása és az altatópuska, valamint a különleges lövedékek beszerzése után csatlakozott a kutyabegyűjtőkhöz. Akkor az első kilenc nap alatt 35 kutyát gyűjtöttek össze és szállítottak a taplocai kutyamenhelyre, azóta viszont csak 13-at, bár a tevékenység folyamatos.
Ennek magyarázata, hogy a kutyamenhely túlterhelt, és gyakran nem tud újabb állatokat fogadni, ezért ilyenkor szüneteltetni kell a befogást. Most is ez a helyzet. A szóvivő szerint a cég sokkal hatékonyabban is tudna dolgozni, a bejelentések alapján jóval több kóbor kutyát be tudnának fogni, de a helyhiány miatt ezt nem tehetik meg. Mint elmondta, előfordult, hogy a kóbor ebeket nem vették át, ezért a szakcég alkalmazottai a menhely bejárata előtt hagyták a gazdátlan állatokat.
„Nem tudni, mi lett a begyűjtött kutyák sorsa, szerintünk több visszakerült a város közterületeire” - vélekedett a szóvivő, aki fontosnak tartotta elmondani, hogy csak közterületekről foghatják be az ebeket, magánterületekről nem. Egyúttal felhívja a lakosság figyelmét, hogy ne etessék a gazdátlan állatokat, mert a területőrzési ösztön miatt könnyen agresszívvá válhatnak, és veszélyt jelenthetnek a közbiztonságra. A lakosságot felkéri a cég arra is, hogy ne akadályozzák a kóbor kutyák befogását, házi kedvenceiket tartsák a kapun belül, és a nem kívánt szaporulat elkerülése érdekében ivartalaníttassák ezeket.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!