Adventi kalendáriumot készített az Őrangyal-program mintegy száz résztvevője szerdán Csíkszeredában a Sapientia egyetem ebédlőjében.
2012. november 28., 18:142012. november 28., 18:14
2012. november 28., 19:232012. november 28., 19:23
A Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, a Gyulafehérvári Caritas Tanácsadó Iroda Fogyatékkal Élőknek, illetve a Szent Gellért Alapítvány partnerek, támogatók és önkéntesek segítségével idén is megszervezi az Őrangyal-programot.
A minden hónap utolsó szerdáján megrendezett találkozó célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egészséges és a fogyatékkal élő fiatalokat és felnőtteket, megajándékozzák egymást idejükkel, ráfigyeljenek egymásra – tájékoztatott Székely Vakon Katalin szociális munkás, a program felelőse. Elmondása szerint évről évre egyre nagyobb az igény és az érdeklődés a program iránt, megnőtt a programba bekapcsolódó közösségek és önkéntesek száma is. Az ünnepi ráhangolódást elősegítő adventi kalendárium készítésén jelen voltak a Szent Anna Elhelyező Központ lakói, a Hit és Fény Közösség, a Manó Tanoda, valamint a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredai Kirendeltsége által megnyitott Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ fiataljai. A találkozó legfiatalabb résztvevője 3 éves, a legidősebb 59 éves volt – tudtuk meg a programfelelőstől.
Az Őrangyal-program hatodik születésnapját idén december 7-én, pénteken Gyergyószárhegyen ünneplik meg, amelyen közel ötszáz résztvevőre számítanak a megye tíz településéről.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
szóljon hozzá!