Adventi kézműves vásár

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Huszonhárom, fogyatékkal élőket foglalkoztató Hargita megyei szervezet részvételével tartottak adventi kézműves vásárt kedden Csíkszeredában.

Szabó Kamilla-Mária

2013. december 03., 19:532013. december 03., 19:53

2013. december 03., 20:242013. december 03., 20:24

A már hagyományossá vált adventi kézműves vásár igazi karácsonyi hangulattal fogadta a fogyatékkal élők világnapján – december 3-án – azokat, akik a megyeháza oszlopcsarnokának közelébe sétáltak. A vásáron az asztaldíszek, adventi koszorúk, képeslapok, nemezből, fonalból, gipszből készült ajándéktárgyak mellett ünnepi hangulatú élő zene is várta az érdeklődőket. A Gyulafehérvári Caritas Tanácsadó Iroda Fogyatékkal Élőknek, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság, illetve a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete által szervezett vásáron idén huszonhárom Hargita megyei, fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezet vett részt.

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője kifejtette, az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő esemény kapcsán a legfontosabbnak azt tartják, hogy a fogyatékkal élők világnapját nem adományosztással ünnepelik, hanem próbálják megmutatni: a sérült személyek is képesek teljes értékű tagjai lenni a társadalomnak. „Ezzel a vásárral ugyanakkor felhívjuk az emberek figyelmét, adjanak esélyt, hogy bebizonyíthassák, mire képesek” – emelte ki az elöljáró.

Szász Emese, a Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élők Tanácsadó Irodájának munkatársa elmondta, a tapasztalataik szerint a rendezvényre még mindig kevésen jönnek céltudatosan, azonban annál több járókelő kíváncsiságát kelti fel a vásári hangulat.

A járókelők többek között a Szent Anna Elhelyező Központ iskolán kívüli foglalkozásain a diákok által készített, nemezelt, varrott, festett, bogozott ajándékokat is megvásárolhatták. Leginkább a karácsonyi képeslapok és karácsonyi díszek fogytak a nap során – tudtuk meg Fazakas Ibolyától, a központ munkatársától. A Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének védett műhelye is egész évben tevékenykedik, munkáikat elhozták a vásárra is – tájékoztatott Incze Zsuzsanna gyógypedagógus. Hozzátette, azért tartja fontosnak az ehhez hasonló alkalmakat, mert ekkor nyílik lehetőség rá, hogy a vásárló ne csak a terméket, hanem az alkotót is lássa. Emellett a kézművességgel foglalkozó fiatalok számára nincs nagyobb elismerés, mint a kedves szavak és dicséret, amit csak személyes találkozás révén kaphatnak meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés