
A városháza ügyfélközpontja felújítás előtt áll
Fotó: Pinti Attila
Igen jelentős összegbe, áfával együtt több mint 22 millió lejbe kerül a csíkszeredai városháza Mihai Sadoveanu utca 4. szám alatti ügyfélközpontjának felújítása. A munkálatokat idén már el szeretnék kezdeni, mert jövőben be kell fejezni.
2025. június 03., 09:562025. június 03., 09:56
Első látásra meglepően soknak tűnik a beruházás teljes értéke, amelyhez az Országos Helyreállítási Program (PNRR) több mint 8 millió lejes támogatást biztosít. A helyi önkormányzat által februárban elfogadott, a beavatkozási munkálatokat jóváhagyó dokumentáció szerint
Utóbbi összeg majdnem annyi, mint amennyit a város saját költségvetéséből áll a támogatás felhasználása mellett. Annál is inkább jelentős a költség, ha ezt összehasonlítjuk a városháza felújításának értékével, a jóval nagyobb, több mint 140 éves épület esetében ugyanis – szintén tervezéssel együtt – 25 millió lejbe kerülnek a korszerűsítési munkálatok.
Az ügyfélközpont épületét, amely az 1990-es években bankfióknak épült egy elkezdett tömbház betonalapjára, 5 millió 207 ezer lejért vásárolta meg a város 2019 őszén, és az 577 négyzetméternyi beépített felületű, négyemeletes ingatlan leltári értéke most is ennyi. Bors Béla alpolgármester szerint az elhasználódás azért jól látszik rajta, a nyílászárók nem szigetelnek megfelelően, nyáron ugyanakkor nyomasztó bent a hőség.
A költségekkel kapcsolatban azt mondta, jelenleg itt tartanak az árak.
azaz a falak, a tető és alagsor szigetelése mellett a nyílászárók cseréje, egy új, hatékony fűtésrendszer, víz- és villanyhálózat, tűzjelző- és szellőzőrendszer elkészítése, a belső terek, mosdók felújítása. A jelenlegi kültéri csempe helyett az épületet kőfurnér-lapokkal burkolják majd, és újrafödik. Új feljáró is készül a bejáratnál mozgáskorlátozottak számára, felújítják az ingatlan körüli járdát, a tetőre pedig napelemeket szerelnek fel.
Fotó: Veres Nándor
A beruházáshoz szükséges építkezési engedély igénylése folyamatban van, ezt követően írják ki a műszaki tervek elkészítéséhez és a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást – tudtuk meg. Ha a folyamat megfelelően halad,
Mivel a munkálatok idejére az ügyfélközpontban működő városházi osztályoknak is költözniük kell, az alpolgármester arra számít, hogy a városháza déli szárnyába, amelynek felújítása már tart, akkor már visszaköltözhet az irodák egy része az ideiglenes székhelynek használt Márton Áron Kulturális Központból. Helyükbe pedig az ügyfélközpont tevékenységeit helyeznék át, hogy az ügyfélfogadás zökkenőmentes legyen.
– hangsúlyozta Bors Béla.
Töltik lágyított vízzel a csíkszeredai távhőrendszert, a tömbházakban pedig várhatóan jövő hét elején indul a fűtés. A szolgáltatást a lakószövetségek kérésére akár korábban is elindíthatja a Goscom Rt.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Felújítaná és új épületrésszel bővítené a csíkszeredai önkormányzat a Márton Áron utca 50. szám alatti épületet, ahol inkubátorházat alakítanának ki. A közel 17,9 millió lejes beruházás tervei elkészültek, a megvalósításra 24 hónapot irányoztak elő.
Megnyitották pénteken Karcfalván a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek középpontjában az egészségben eltöltött hosszú élet, az aktív életmód és a közösségek szerepe áll.
Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
szóljon hozzá!