
Fotó: Veres Nándor
A szépvízi tóban a tiltás ellenére is sokan fürödtek vasárnap, többnyire turisták.Az Olt Vízügyi Igazgatóság a csendőrséggel és a rendőrséggel közösen próbálja távol tartani a fürdőzöket a tótól.
2013. június 24., 16:272013. június 24., 16:27
2013. június 24., 18:302013. június 24., 18:30
A szépvízi gyűjtőtóban előszeretettel mártóznak meg főként más megyéből érkező turisták, vasárnap is kocsikkal, sátorral telepedtek meg a tó közelében, a víztározóban pedig megfürödtek, mintha strandon lennének, csak azzal a különbséggel, hogy nem kellett belépőt fizetni, csupán a kerítésen tátongó lyukon átmászni. Idén is, akárcsak tavaly, szerződést köt az Olt Vízügyi Igazgatóság a rendfenntartókkal, ugyanis egyenruhásokkal hatékonyabban tudnak fellépni a törvénytelenül fürdőzők ellen.
„Nehéz folyton ellenőrizni, két emberünk figyeli állandóan a tavat, de elsősorban a vízmérés a fő feladatuk, ezért is fogjuk a jövő héttől ismét felkérni a csendőrséget és rendőrséget, illetve a szépvízi önkormányzatot, hogy működjenek velünk együtt, mert így hatékonyabban tudjuk felülvigyázni a víztározót” – tájékoztatott Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója.
A piknikező helyek kialakítása megoldás lehet a vízszennyezés visszaszorítására. „Cibrefürdőn, valamint a borzsovai fürdőn építtetünk ki piknikező helyeket, a tó mellett közvetlen viszont nem lehet piknikező helyet kialakítani, mert magánterület” – magyarázta Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere.
A szépvízi tó biztosítja Csíkszereda és a környékbeli falvak ivóvizét. A benne való fürdőzés szigorúan tilos.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!