Fotó: Kristó Róbert
A Waberer's Románia fuvarozócégnek volt a legnagyobb árbevétele, a legtöbb személyt viszont az Iris cég foglalkoztatta tavaly – derült ki az Omnibus cégkatalógus legfrissebb kimutatásából, amelyben rangsorolták Csíkszék legnagyobb forgalmú, illetve legtöbb embert foglalkoztató vállalatait. Érdekes adat, hogy bevétel szempontjából az első tíz csíki vállalatnak feleannyi az összbevétele, mint az első tíz udvarhelyszékié.
2014. augusztus 28., 11:282014. augusztus 28., 11:28
2014. augusztus 28., 11:352014. augusztus 28., 11:35
Térségek szerint listázta a székelyföldi cégeket az Omnibus cégkatalógus. A frissen elkészített kimutatás külön rangsorolja a csíki, udvarhelyi, gyergyói, háromszéki, illetve marosszéki cégeket. A közpénzügyi igazgatóságtól származó adatok a tavalyi esztendőre vonatkoznak.
A csíki régióban 2013-ban a faipari termékeket gyártó Iris Service vállalatnál dolgoztak a legtöbben, 1001-en. Második helyre a fuvarszervező és szállítmányozó Waberer\'s Románia került, a magyarországi anyavállalat romániai leányvállalatánál tavaly 625-en tevékenykedtek. Sorban következő csíki vállalatok, zárójelben tevékenységi területük és a foglalkoztatott alkalmazottaik számával: Harmopan (sütőipar, 357), Perla Harghitei (Hargita Gyöngye, ásványvíztöltő, 310), MIX Kft. (takarítás, 198), Harvíz Rt. (regionális vízszolgáltató, 190), Harolt szövetkezet (textilipar, 180), Impex Aurora Kft. (építkezés, 178), Csillag Kft. (fakitermelés, panzióműködtetés, 143), tusnádi Apemin (ásványvíztöltő, 141).
Árbevétel alapján
Miközben a foglalkoztatott alkalmazottak tekintetében a csíki régióban a Waberer\'s Románia a második, árbevétele tekintetében már első: a vállalkozás tavalyi árbevétele megközelítette a 228 millió lejt. Második helyen a cigarettaforgalmazással foglalkozó M. Tabac cég található, 203 millió lejes éves forgalommal. Jelentősen leszakadva következik az Iris (68 millió lej), majd a Perla Harghitei (65,9 millió), az ING Service (építkezés, 55 millió), Harmopan (41,5 millió), tusnádi Apemin (37 millió), Lactate Harghita (tejfeldolgozás, 28,5 millió), Mineral Quantum (ásványvíztöltő, 26 millió), Bingo Star (szerencsejáték, 21,9 millió).
Régiók összehasonlítása
Udvarhelyen a legnagyobb forgalmat lebonyolító cég tavaly a Global NRG ROM volt (üzemanyag-forgalmazás, 522 millió lej), a legtöbb alkalmazottat pedig a konfekcióiparban tevékenykedő Ikos Conf vállalat foglalkoztatta (1185 személy). Gyergyószéken tavaly az ásványvíz-palackozó Romaqua érte el a legnagyobb forgalmat (587,8 millió lej), a legtöbb alkalmazottja, 1967 személy, ugyancsak ennek a cégnek volt.
Az első tízek
Összehasonlítottuk, hogy Csík, Udvarhely és Gyergyó első tíz munkáltatója összesen hány személyt foglalkoztat. Csíkban a legtöbb személyt foglalkoztató első tíz cég összesen 3323 személynek ad munkát, Udvarhelyen 5552-nek, Gyergyóban pedig 3721-nek.
Árbevétel tekintetében a legnagyobb árbevételű első tíz csíki cég tavalyi forgalma összesen 753 millió lej volt, eközben ugyanez az adat Udvarhely tekintetében 1,6 milliárd (1643 millió lej), Gyergyó esetében pedig 849 millió lej.
1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.
A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.
Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.
Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.
Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.
Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.
Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.
Két, személyi sérüléssel járó közúti baleset is történt nagyjából ugyanabban az időpontban Gyergyószéken hétfőn reggel.
szóljon hozzá!