
Fotó: Iochom Zsolt
A második adventi vasárnapon is szép számban gyűltek össze a Majláth Gusztáv Károly tér és a Petőfi Sándor utca találkozásánal, hogy részesei legyenek a város adventi koszorújának szimbolikus gyertyagyújtásán.
2013. december 08., 18:092013. december 08., 18:09
2013. december 09., 10:392013. december 09., 10:39
Bálint István, a csíkszeredai Szent Ágoston római katolikus egyházközség segédlelkésze osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. „Adventi koszorúnkon meggyújtjuk a remény fényét is, ezáltal is ki szeretnénk fejezni azt a mély vágyunkat, hogy az életünkben a sok elfásultság, kiégés és életcél keresés mellett él a remény, hogy én is boldog lehetek” – indította elmélkedését Bálint István, aki a várakozás fontosságát vizsgálta. „Mit tennék, ha most jönne el az Úr?” – tette fel a kérdést a hallgatóságnak. Megítélése szerint sok esetben szeretnénk a jót, de nincs kellő erőnk hozzá. „Az advent nem egyéb, mint az igazi arcunknak a vállalása” – emelte ki a segédlelkész.
A második gyertyaláng fellobbanása után az egybegyűltek közösen imádkoztak, majd a lelki feltöltődést nyújtó szavak után a Nagy István Művészeti Szakközépiskola ifjúsági vegyeskara énekelt Gergely-Simon Ibolya vezényletével.
December 15-én, jövő vasárnap 17 órától egy nagy családként az öröm gyertyáját gyújtják meg a város karácsonyfája körül kialakított adventi koszorún.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!