Levélben kérte fel Borboly Csaba megyeitanács-elnök Hargita megye prefektusát: álljon el a Nyírő-kivizsgálástól, mivel nincsen rá törvényes alapja.
2012. május 30., 16:492012. május 30., 16:49
2012. május 30., 18:092012. május 30., 18:09
Mint ismeretes, a május 27-ei székelyudvarhelyi, Nyírő József emlékére rendezett gyászszertartás helytelenítése után Victor Ponta miniszterelnök arra utasította Cristina Augusta Urzică Hargita megyei prefektust, hogy vizsgálja felül azokat az önkormányzati határozatokat, melyek engedélyezik, hogy utcákat, illetve iskolákat nevezzenek el a Madridban elhunyt íróról. A sajtóból értesülve erről a hivatalos levélről, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felkérte Urzică asszonyt, hogy álljon el ettől a vizsgálattól, mivel Victor Ponta hivatkozási alapja, az a kormányrendelet, mely megtiltja, hogy xenofób, rasszista és fasiszta szervezetekről, illetve személyekről nevezzenek köztereket és intézményeket, nem alkalmazható Nyírő József esetében, ugyanis nem létezik olyan bírósági ítélet, mely jogerősen elítélte volna a szóban forgó írót. Borboly levelében arra is rámutatott, hogy a miniszterelnök utasítása megsérti egyrészt a hatalmi ágak szétválasztásának szellemét, másrészt a Helyi Autonómiák Európai Chartájának egyik pontját, mely szerint a törvény keretein belül a helyi közösség dönt a közügyeket érintő problémákban.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.
Közel két éve működnek Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtőpontok. Noha a szelektív hulladékgyűjtés terén vannak kedvező tapasztalatok, a rendszer működésével továbbra sem elégedett a városvezetés, és a rongálások is aggasztók.
szóljon hozzá!