A magyar tétel sem okozhatott nehézséget

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Túl vannak az érettségizők a második írásbeli vizsgán is, a szaktanfelügyelő értékelése szerint a magyar írásbeli tételek sem voltak nehezek.

R. Kiss Edit

Vass Gyopár

2015. június 30., 18:272015. június 30., 18:27

2015. június 30., 19:112015. június 30., 19:11

Az érettségi kedden lezajlott magyar írásbeli vizsgájára Hargita megyében 1795 diák iratkozott be, és 59-en hiányoztak. Amint Bartolf Hedvig tanfelügyelő közölte, ezúttal egy szabálytalanság is történt, az egyik székelyudvarhelyi vizsgaközpontban kizártak egy végzőst a vizsgáról, mert mobiltelefonját bevitte a terembe. Bár ki van írva és szóban is figyelmeztetik a diákokat, hogy a mobiltelefonokat vizsga előtt le kell tenni az erre kijelölt helyre, a fiatalember mégis bevitte a telefonját, ami a székére terített zakójában meg is szólalt vizsga közben, így szabály szerint ki kellett zárni – fejtette ki a tanfelügyelő.

Egyik tételsor sem tartogatott meglepetéseket, és egyik sem volt nehéz – nyilatkozta Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő a magyar tételekről. Ismertette, a reál tagozaton végzettek a tétel első részében Ady Endre Új vizeken járok című verse alapján kellett kérdésekre válaszoljanak, például rámutassanak a szimbólumokra, a cím-szöveg kapcsolatára, az ismétlések szerepére. A tétel második részében egy, Janus Pannoniusról szóló szöveg alapján kellett szövegértési feladatokat megoldaniuk, kreatív feladatként pedig kedvenc utazási élményükről fogalmazást írniuk a vizsgázóknak. A tétel harmadik feladataként értekezni kellett a 19. század epikájában található hőstípusokról, itt több szerző munkái közül lehetett választani.

A humán tagozatos végzősök Kölcsey Ferenc Huszt című verse alapján kellett kérdésekre válaszoljanak a tétel első részében, rá kellett mutatniuk a vers műfaji sajátosságaira, a romantikus stílusjegyekre. A tétel második része egy, az emberi nyelvről szóló szöveg volt, a szövegértési feladatok mellett pedig a humánosoknak is kellett itt fogalmazást írniuk, az Aki korán kel, aranyat lel közmondással kapcsolatosan érvelhettek. A cselekmény, konfliktus, hős átértelmeződése a 20. századi drámában – erről kellett értekezzenek a humán tagozatosok a harmadik feladatban, amelynek megírásához ők is több szerző műve közül választhattak.

Nem vitték messzire a dolgozatokat

Mint ismeretes, az érettségi dolgozatokat más megyékben javítják ki. A Hargita Megyei Tanfelügyelőségen közöltek szerint az, hogy pontosan hol értékelik a megyebeli diákok dolgozatait, nem nyilvános, csak annyi ismert, hogy egy térségbeli megyébe szállították át az érettségizők munkáit.

Maros megyében is kizártak egy diákot

Amint arról Camelia Irimie-Matei, a Maros Megyei Tanfelügyelőség sajtószóvivője tájékoztatott, a vizsgára összesen 1887-en iratkoztak be, ezek közül 57 német és 1830 magyar anyanyelvű diák. A vizsgán 1869-en vettek részt, a német diákok közül 1, a magyarok közül 17 nem jelent meg. A sajtószóvivő elmondta: egy diákot kizártak, mert puskát találtak nála.

Az érettségi szerdán a kötelező, július 3-án a választható tantárggyal folytatódik. Az eredményeket július hetedikén teszik közzé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére
2025. augusztus 14., csütörtök

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.

Drágítással tartanák távol a ruhában fürdőzőket a Víkendteleptől
2025. augusztus 13., szerda

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát

A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.

Pénzt találtak egy marosvásárhelyi autóbuszon, keresik jogos tulajdonosát