Borboly: a lemondás és a szolidaritás éve volt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy látja, nehéz évet hagytak maguk mögött a költségvetés szempontjából, ennek ellenére voltak eredmények. Elégedetlen a sok ember mindennapjait megkeserítő vadkárok miatt, de a szakoktatás fejlesztésére tett lépéseket biztatónak tartja, akárcsak a kalákaprogramot. Borboly évértékelő beszélgetés során válaszolt kérdéseinkre.

Kovács Attila

2014. december 30., 09:532014. december 30., 09:53

2014. december 30., 21:002014. december 30., 21:00

Borboly Csaba úgy véli: 2014 a lemondás és a szolidaritás éve volt. Hargita Megye Tanácsa, elmondása szerint nehéz évet hagy maga mögött költségvetés szempontjából, ennek ellenére sikerült eredményeket elérniük. „A Hargita megyei kalákaprogram is megmutatta: kevés pénzből is sokat lehet kihozni odafigyeléssel, közösségi összefogással, és akár egy nullást is le lehet vágni a beruházási költségekből. Nagyon sok mindent lehet, ha megvan a kellő összhang, és ha mindenki kiveszi a részét a közös munkából. Ugyanakkor sikerült utakat aszfaltozni a megye mindegyik térségében, és most év végére azt is elértük, hogy csökkenjen a megye eladósodottsági szintje. Hargita valószínűleg az ország egyik legkisebb adóssággal rendelkező megyéje” – fejtette ki a Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjújában a megyei önkormányzat elnöke, hozzátéve azt is, hogy elégedett a megyei utakon az aszfaltozás haladásával, viszont negatívumként értékeli a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felújítási munkálatainak elhúzódását.

Borboly Csaba elégedett a közösségi összefogás működésével, amely révén, beszámolója szerint számos programot sikerült elindítani és folytatni a 2014-es évben. Kevésbé lehet elégedett, azonban a hatóságok hozzáállása és a jogszabályi környezet a sok ember mindennapjait megkeserítő vadkárokat, medvetámadásokat illetően. „Többször kértem a megyei sürgősségi helyzetek bizottságának összehívását annak alelnökeként, hogy valamiféle megoldást találjunk a helyzet kezelésére, enyhítésére, de úgy látszik, ebben az országban a medve nagyobb védettséget élvez, mint az ember testi épsége vagy élete. Tudom, európai uniós egyezmény is megköti az illetékesek kezét, és méltányolom Korodi Attila környezetvédelmi miniszternek ebben az ügyben tett intézkedéseit, de további lépésekre lenne szükség, többek között arra, hogy Románia tárgyalja újra az unióval azt az egyezményt, amely kiemelten védett fajnak nyilvánítja a kárpáti barnamedvét, és 90 százalékkal csökkenti a kilövési kvótát. Az illetékes romániai szakhatóságok nehezen mozdulnak, az emberek pedig maradnak a kárral meg a rettegéssel, hiszen olyan települések is vannak a megyében, ahol este hat után a szülők nem merik kiengedni az utcára gyerekeiket, mert félő, hogy medvével találkoznak. Ráadásul a vadkárok idejében történő bejelentését gyakran a bürokrácia akadályozza. Ez ellen tenni kell, és addig verem az asztalt, amíg előrelépés történik a helyzet megoldása érdekében” – részletezte a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

Arra a kérdésre, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy például az átlagbér Hargita megyében ne a legkisebb legyen az országban, Borboly elmondta: az átlagbérekről szóló statisztikák esetében rendre elfelejtik hozzátenni, hogy Hargita vidéki megye, megyeszékhelye pedig negyvenezer lakos alatti. „Nincsenek nagyvárosok, nagy gyárak, autópályák, nincs akkora pörgés, mint a nagyvárosokban. A statisztikákban nem jelenik meg a székelyföldi vidéki emberek kiegészítő jövedelme, ami a gazdálkodásból, háztáji gazdaságból származik, a megyei tanács viszont arra törekszik, hogy a vidékiségből előnyt kovácsoljon, ezért segítjük a kistermelőket piacot teremtve, értékesítési lehetőségeket felkutatva, hogy bukaresti vásárokba és magyarországi áruházláncokba is bekerüljenek a hagyományos székely termékek. Közösségi konyhák, feldolgozóüzemek beindítását támogatjuk, azt szeretnénk, ha minél több Hargita megyei lakosnak megélhetést jelentene a mezőgazdaság, illetve az élelmiszer-előállítás. Ugyanakkor ne feledjük, hogy az utóbbi időben sok tíz millió euró értékben hívtak le uniós támogatást a Hargita megyei gazdák, ezen a téren országelsők vagyunk” – részletezte.

A jövőre nézve  Borboly Csaba elmondása szerint Hargita Megye Tanácsa számos kihívás előtt áll a tevékenysége során, sokszor a hatásköre határait feszegetve. „Minden olyan területtel foglalkozunk, ami a Hargita megyei lakosság életét befolyásolja. Folytatjuk a kis falvak fejlesztését célzó programjainkat, további lépéseket teszünk a szakoktatás fejlesztése és annak érdekében, hogy a Hargita megyei vállalkozók minél több pályakezdő fiatalt alkalmazzanak – egyébként a tapasztalatszerzést segítjük a gyakornoki programunkkal –, részt veszünk a Kárpát-medencei összefogás megvalósításában a magyar nyelvű szakképzés érdekében. Tovább dolgozunk a Székely termék mozgalom bővítésén, ez a gazdák jövedelemszerzéséről és a munkahelyteremtésről szól. Folytatjuk az aszfaltozásokat is az anyagiak függvényében, és pontot szeretnénk tenni a megyei kórház felújítási munkálatainak végére. Közösségépítés tekintetében pedig a még nagyobb szolidaritásra, egymás értékeinek megbecsülésére és azok kölcsönös tiszteletben tartására próbáljuk felhívni a figyelmet és természetesen példát mutatni” – összegzett Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A Borboly Csabával készült teljes interjút a Csíki Hírlap december 30-án megjelent, keddi lapszámában lehet elolvasni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés