A hónap végén kezdődik a nagytakarítás

A tervek szerint március 24-én kezdik meg Csíkszeredában az általános tavaszi nagytakarítást. Az utcák portalanítása alatt idén is lezárják az utakat a megyeszékhelyen.

Kovács Attila

2014. március 12., 08:502014. március 12., 08:50

2014. március 12., 09:322014. március 12., 09:32

A polgármesteri hivatal szervezte általános tavaszi nagytakarítás utcánkénti ütemezés szerint kezdődik meg, és három hét alatt befejeződhet, ha az időjárás ezt nem akadályozza meg. Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre azt mondta, a bevált gyakorlatot követik, a terv szerint március 24-én kezdődne el a munka az utcák takarítását és a hulladék elszállítását végző Eco-Csík Kft. alkalmazottai és munkagépei bevonásával. „Úgy látjuk, hogy szükség van továbbra is a tavaszi nagytakarításra. Folyamatban van az előkészítés, a lakástulajdonosi egyesületek értesítése” – közölte Szőke Domokos.

Az utcákat már portalanítják

Akárcsak az elmúlt években, idén is be szeretnék vonni a lakosságot a városszépítő akcióba, a tömbházak, családi házak és cégek körüli zöldövezetek megtisztításába, rendezésébe. Mivel az időjárás melegebbre fordult és a por is egyre zavaróbb a városban, a köztisztasággal megbízott cég munkagépei is elkezdték az utcák tisztítását. Az Eco-Csík Kft. csíkszeredai ügyvezetője, Pál Tamás elmondta, egy nagy teljesítményű porszívóautó és egy kisebb, a járdákat seprő kis traktor dolgozik a városban. Egyelőre csak nappal, mert az éjszakai hőmérsékletek még alacsonyak, és a porszívás csak +5 Celsius-fok fölötti hőmérsékleten végezhető. A gépeken kívül a cég 15 alkalmazottja kézi sepréssel igyekszik megtisztítani a közterületeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés