
Fotó: Gábos Albin
Száz éve hunyt el Csíkzsögödi Mikó Bálint főispán, főrendiházi tag, Csík megye egykori főispánja, akinek csíkszeredai mellszobránál szerda délután elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
2019. szeptember 11., 18:302019. szeptember 11., 18:30
Az egyik volt a kiegyezést követő boldog idők két helyi államférfia közül – így mutatta be Mikó Bálint országgyűlési képviselőt, egykori Csík megyei főispánt Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester. Emlékeztetett, hogy
,,Gyakorlatilag ő azzal a boldog világgal együtt halt meg, 1919-ben, szeptember 11-én” – mondta a városvezető.
Fotó: Gábos Albin
Szeptember 11-e több okból nevezetes nap Csíkszereda történelmében; 1940-ben ezen a napon tért vissza a város a magyar hazához és vonultak be a honvédek, négy évvel később pedig, szintén szeptember 11-én, ahogy Darvas-Kozma József címzetes esperes, pápai káplán, a Szent Kereszt Főplébánia plébánosa fogalmazott, a szovjet hadsereg a románokkal együtt megszállta a várost, és ez a megszállás azóta tart.
,,Egy olyan személynek adjuk meg a tiszteletet, aki a magyarságára büszke volt, és sokat tett ezért.
– emlékezett Darvas-Kozma József, aki a jelenlevő diákok számára Márton Áron püspök, a gimnázium egykori diákja üzenetét tolmácsolta.
A közös ima után Mikó Bálint szobránál a helyi és megyei önkormányzat, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, valamint a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium és a Márton Áron Főgimnázium képviseletében helyezték el a jelenlévők a kegyelet koszorúit.
Fotó: Gábos Albin
Fotó: Gábos Albin
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
3 hozzászólás