
Fotó: Antalfi József
Negyedik hónapja költöztek be az új lakók a csereháti, frissen épített ifjúsági lakásokba, és ugyanennyi ideje várják, hogy legyen, kerüljön egy olyan szolgáltató, mely internetet és kábeltelevíziót „ad” nekik. Költözésükkor azt hitték, egymást fogják leütni a témában érintett vállalkozások, hisz válság van, és bármely szolgáltatónak jól jön 100 új kliens, ám nem így történt.
2010. július 11., 16:492010. július 11., 16:49
2010. július 11., 20:482010. július 11., 20:48
Fotó: Antalfi József
Egyedül a NextGen mutatott hajlandóságot, aránylag gyorsan le is szerződött a lakókkal, és azt ígérte, két hét, legtöbb egy hónapon belül be is indítja a szolgáltatást. A lakók azóta is várnak, panaszaikra pedig a szolgáltató mindig azt feleli, a polgármesteri hivatalban akadt el a történet. Ezen válasz a hivatal munkatársainak fülébe is eljutott, így a napokban közleményben reagáltak a történésekre.
„Tekintettel arra, hogy a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalba egyre több, a városlakók által megfogalmazott panaszlevél érkezett a városunkban kábeltelevíziót, internetet szolgáltató cégekre, a következőket hozzuk az érintettek tudomására: a polgármesteri hivatal kívánatosnak tartja, hogy városunkban ne alakuljon ki monopolhelyzet a kábeltelevíziót, internetet szolgáltató cégek piacán, minél több szolgáltató legyen, hiszen a piaci verseny szabályai így tudnak érvényesülni. Ahhoz, hogy Székelyudvarhely arculatát minél inkább a lakossági igények szerint lehessen alakítani, szükségesnek látjuk az elszaporodott légi vezetékek kérdéskörét szabályozni, rendezni. Ennek érdekében felmérés készül a városunkban villanyoszlopokon, házfalakon vezetett kábelek típusát és mennyiségét illetően. A Polgármesteri Hivatal elképzelése szerint az volna szerencsés, ha minél több vezeték szakszerűn földi csatornába kerülne, és a közterület használatáért bért fizetnének a városnak” – áll közleményében.
Félretájékoztatnak?
A polgármesteri hivatal azt is megjegyzi, hogy „az elmúlt időszakban városunk lakóit félretájékoztatták a NextGen kábeltelevízió-, internet- és telefonszolgáltató alkalmazottai. Az általuk vállalt határidő be nem tartását azzal indokolták, hogy a polgármesteri hivatal ok nélkül késlelteti a szolgáltató által kért engedély megadását. A mai nap ismét elemezve volt a cég által harmadik alkalommal kiegészített dokumentáció, de ez még mindig nem felel meg a törvényes előírásoknak, és ennek kivitelezése sem szolgálná a város lakóinak érdekeit. A kérés hiányosságai a szolgáltató vezetőségének tudomására voltak hozva személyesen a polgármesteri hivatalban” – közlik.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!