
Tavaly több ezren fesztiváloztak, idén sokkal kevesebb vendéget várnak. Archív
Fotó: Facebook/Ceaun Borsec Festival
Borszéken az utóbbi években nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az odalátogatóknak a pihenésen kívül szórakozási lehetőségük is legyen, a nyári szezonban csaknem minden hétvégén zajlott valamilyen kisebb fesztivál.
2020. szeptember 03., 15:292020. szeptember 03., 15:29
2020. szeptember 03., 15:332020. szeptember 03., 15:33
Idén ezeket le kellett mondani, de a pár éve komoly közönségsikerrel útjára indított bográcsfesztivált megrendezik. A péntekről vasárnapig tartó eseménysort úgy állították össze, hogy családias hangulat, minőségi program várja a vendégeket – mondta el érdeklődésünkre a társszervező önkormányzat részéről Mik József polgármester.
A hatályos előírások értelmében ötszáz főnél többen nem lehetnek egyszerre a rendezvényen a Reménység Síközpont területén,
A bográcsok ezúttal a fürdőváros öt vendéglátóhelyén várják az éhes vendégeket, és az ezekben készülő ételeket egyfajta túraútvonalat követve lehet majd végigkóstolni.
A kulturális, sport- és gasztronómiajellegű fesztiválra ezúttal szándékosan nem hívtak olyan fellépőket, amelyek nagyobb tömeget vonzanának. Gitárhangverseny lesz Filip Zsomborral, középkori zenét hoz a Codex együttes, és a folk zene kedvelőit szórakoztatja majd Emeric Imre. A Secvențe Egyesület és Borszék önkormányzata által szervezett eseményen lesz még konferencia a családi turizmus témájában, illetve filmvetítések, terepfutó- és sakkverseny.
Mik József nem számít tumultusra, nem tömegeket várnak, hanem kisebb számú közönséget, és szigorúan oda fognak figyelni a szükséges óvintézkedések betartására. Sokat vacilláltak, hogy megtartsák-e a bográcsfesztivált, aztán amikor az 500 fős szabadtéri rendezvények lehetségessé váltak, úgy döntöttek, a korábbi sikerre való tekintettel, ha csökkentett üzemmódban is, de fontos megrendezni, ezzel is a köztudatban tartani az üdülőváros nevét.
Borszéken korábban csaknem minden hétvégén rendeztek valamilyen kisebb fesztivált a vendégek szórakoztatására, ám idén ezek elmaradtak. Így utólag már bánják, hogy így döntöttek. Amikor 50 vagy 100 személy részvételét engedélyezték a hatóságok, akkor is meg kellett volna tartani a Tündérfesztivált vagy a Nosztalgiafesztivált, persze az épp hatályos szabályok betartása mellett, hiszen az idelátogatóknak lett volna igényük az ilyen kikapcsolódási lehetőségekre – állapította meg Mik József.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
1 hozzászólás