
Egyelőre nem kell „elemeikre bontaniuk” az általuk kínált ételeket az éttermek. Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Jövő tavaszig időt nyertek a közétkeztetési egységek, hogy felkészüljenek annak az új fogyasztóvédelmi törvénynek az alkalmazására, amely kötelezővé teszi a felhasznált összetevők mellett az adalékanyagok és az ételek tápértékére vonatkozó információk feltüntetését ezekben az egységekben.
2022. december 23., 10:582022. december 23., 10:58
Az országos vendéglátóipari szövetség (HoReCa) képviselőivel történt megbeszéléseket követően elhalasztotta az Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelőség annak a nemrég kidolgozott törvénynek a gyakorlatba ültetését, amely
Az előírás értelmében az ételek összetevőire és a felhasznált adalékanyagokra, tápértékre vonatkozó részletes információkat december 20-tól kellett volna feltüntessék az étlapokon vagy jól látható helyen az éttermek, étkezdék, büfék, cukrászdák, kávézók, azaz minden olyan mozgó és helyhez kötött kereskedelmi egység, ahol ételt szolgálnak fel. Legfrissebb rendeletében azonban
arra hivatkozva, hogy az érintett egységek számára kellő időt kívánnak biztosítani a felkészülésre, és időközben gyakorlati útmutatót is kidolgoznak a vendéglátóipari egységek számára.
A vendéglátóiparban sokan már az új szabályozás megjelenését követően a halasztásban reménykedtek. Amint azt a témáról szóló korábbi cikkünkben Nagy György, a székelyudvarhelyi Gondűző Étterem és Szálloda tulajdonosa elmondta, tud az új szabályozásról, de mélyen nem ásta még bele magát a szabályozás áttanulmányozásába, ugyanis a romániai törvénykezés sajátosságait figyelembe véve az is megtörténhet, hogy elhalasztják az új rendelet bevezetését, illetve a szakmai szövetségek is tárgyalásokat folytatnak a fogyasztóvédelem vezetőségével és próbálják elérni, hogy egyszerűsítsék, esetleg elhalasszák az intézkedés bevezetését.
Az ágazat képviselői főként azt kifogásolják, hogy
a bevizsgálás pedig meglehetősen költséges.
A fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szigorítás bevezetését márciusra halasztotta a fogyasztóvédelem. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Az új intézkedés értelmében ugyanis minden 20 grammot meghaladó összetevőt és az adalékanyagokat is fel kell tüntetni az étlapon vagy jól látható helyen. Ezeket az információkat közvetlenül az értékesítés helyén kell megjelentetni, tehát házhoz rendelés esetén a honlapon, és
A tápértéknyilatkozaton például a kalóriatartalmat, valamint a zsír-, telítettzsírsav-, cukor- és sótartalmat is fel kell tüntetni, továbbá a felhasznált adalékanyagokra vonatkozó információknak tartalmazniuk kell a kategóriájuk nevét, amelyet a konkrét nevük vagy adott esetben az E-számuk követ.
Az új szabályozás egyébként nem romániai kezdeményezés, hanem jogharmonizáció, a vonatkozó európai uniós előírások követelik ezt meg – tájékoztatta lapunkat a rendelet megjelenését követően Laurențiu Moldovan. A fogyasztóvédelmi felügyelőség Hargita megyei kirendeltségének vezetője elmondta azt is, hogy
Az ankétok során elsősorban azt ellenőrzik majd, hogy az étlapon szerepelnek-e a szükséges információk, esetleg szúrópróba-szerűen egy-egy ételt is elküldenek laborvizsgálatra.
Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.
Elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, amely szerint legtöbb 45 lej lehet az élelmiszerjegyek értéke a jelenlegi 40,18 lej helyett. A jogszabályjavaslatot a szenátus korábban már elfogadta, a képviselőház döntő házként szavazott róla.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.
A különnyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
Kelemen Hunor szerint akkor lehet majd kompromisszumról beszélni a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló tárgyalásokon, ha „mindegyik fél enged valamennyit”.
Nem térítette vissza maradéktalanul az Állandó Választási Hatóság (AEP) Nicușor Dan kampányköltségeit, ezért a jogi lépéseket tervez az államfő .
Nemcsak Alcsíkon, kedd délután már több felcsíki községben is áramszünet volt, de a két eset nem függ össze egymással az illetékes szerint. Az alcsíki övezetet ellátó tusnádfürdői trafóállomás viszont cserére, vagy javításra szorul.
A koalíció keddi tanácskozásán abban állapodtak meg a kormánypártok, hogy megbíznak egy munkacsoportot a parlament létszámának csökkentéséről szóló törvénymódosító tervezet kidolgozására.
Színvonalas kortárs népművészeti alkotások seregszemléjére várnak pályaműveket a Kárpát-medencéből. Jelentkezni a pályázatra december 1-ig lehet. Az alkotásokat pedig 2026. január 20-áig lehet leadni vagy elküldeni.
A szeptemberi 9,88 százalékról októberben 9,80 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
1 hozzászólás