A civil szféra, az IT-szektor és a városvezetés összefogása. Ötletmegvalósításokat támogatnak
Fotó: Barabás Ákos
Két kalákapályázatra is várják a civil szervezetek és közösségek jelentkezését: idén is lesz Városi Kaláka, ugyanakkor a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA), Székelyudvarhely városa, valamint a U-Hub Udvarhelyszéki IT&C Közösség rendezésében először tartanak Digitális Kalákát.
2018. március 05., 18:412018. március 05., 18:41
2018. március 05., 18:552018. március 05., 18:55
A Digitális Kaláka valójában egy ún. hackathon, azaz számítástechnikai vetélkedő, melynek lényege, hogy fejlesztőcsapatok negyvennyolc óra alatt számítástechnikai ötletekre prototípusokat dolgoznak ki. A Digitális Kaláka egy klasszikus hackathlon stílusában lesz megrendezve, amelyben partner a városvezetés, az SZKA és a civil szféra – magyarázta Simon Károly, az udvarhelyszéki IT&C Közösség szakmai vezetője.
Azt szeretnék elérni, hogy a helyi civil szervezetek, kezdeményező csoportok megoldásokat vagy legalább prototípusokat kapjanak számítástechnikai ötleteikre.
A kalákaprogramnak két szakasza lesz: az elsőben a civileket szólítják meg, akik a helyi közösséget szolgáló ötleteikkel jelentkezhetnek. Olyan probléma-, illetve helyzetleírással lehet pályázni, amelyre a jelentkezők digitális megoldást várnak. Fontos azonban, hogy
lásd a smart city megoldások, a mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszerek vagy az újszerű mobilalkalmazások. Az ötletek beküldési határideje március 26., pályázni az SZKA honlapján lévő online kérdőív kitöltésével lehet.
A kaláka második szakaszában a beérkezett ötleteket egy elbíráló bizottság szakmai szempontok szerint értékeli, majd a március 30-ai eredményhirdetés után közzéteszik az elfogadott ötletek listáját. Ekkortól várják olyan négyfős, IT-szakemberekből álló csapatok jelentkezését (nemcsak Udvarhelyről, hanem az ország bármely pontjáról), amelyek szívesen dolgoznának egy-két téma megoldásán. Az, hogy a csapatok melyik ötlet megvalósításán dolgoznak majd, csupán a Digitális Kalákán, azaz június 22-én derül ki. A kaláka lejártával pedig a negyvennyolc óra alatt kidolgozott prototípusokat szakmai zsűri értékeli. Fontos ugyanakkor, hogy
„Maga a verseny negyvennyolc órát fog felölelni, egy rövid nyitóesemény után munkához is láthatnak a részt vevő csapatok. Nyilvánvaló, hogy negyvennyolc óra alatt nem állítható elő kész termék, viszont ez az idő elegendő egy működőképes prototípus elkészítéséhez, ami majd kiindulópont lehet az illető szolgáltatás továbbfejlesztéséhez, akár finanszírozás elnyeréséhez is felhasználhatja az illető civil szervezet vagy csoport” – hangsúlyozta Simon Károly. Hozzátette,
Ugyancsak március 26-áig lehet jelentkezni az SZKA idei Városi Kalákájára: a program célja az elmúlt tíz évben változatlan maradt, idén azonban újdonságokat vezettek be a szervezők. „Idén nem mi szeretnénk megvalósítani a kalákákat, átadjuk a kezdeményezési jogot az érintett közösségeknek. Egyrészt azért, mert sok olyan kis zegzuga van ennek a városnak, amelyiket nem ismerjük, nem látjuk. Tíz év alatt a nagyobb változtatásokat elvégeztük, viszont nem látjuk a kis közösségi tereket, amelyek bizonyára ugyanúgy felújításra, átalakításra szorulnak. Ezúttal tehát a közösségeknek kell majd ötletet szolgáltatniuk” – magyarázta Csáki Rozália, az SZKA elnöke. Javaslatokat tenni az alapítvány honlapján lévő online űrlap kitöltésével lehet, a fent említett időpontig.
Újdonság ugyanakkor, hogy ezúttal nem pénzt fognak kapni a pályázók, hanem az összeállított eszközlista alapján a kalákához szükséges anyagokat, felszereléseket biztosítják a szervezők.
„Amennyiben sok pályázat lesz, közösségi szavazást rendezünk, hogy tényleg a közösség döntse el, melyik tér újuljon meg” – tette hozzá Csáki Rozália.
Egyébként mindkét civil kezdeményezésnek partnere a városvezetés is, amely idén 20–20 ezer lejjel száll be, tudtuk meg Bölöni Ildikótól, a polgármesteri hivatal szervezési osztályának munkatársától. A két programmal kapcsolatos további információk az szka.org, illetve a varosikalaka.ro honlapon találhatók, érdeklődni az szka@szka.org címen vagy a 0741–655773-as telefonszámon lehet.
Több mint 200 ezer lej értékben bírságolt meg munkáltatókat az első negyedévben a Hargita Megyei Munkaügyi Felügyelőség. Összértéküket tekintve a bírságoknak majdnem a felét olyan cégek kapták, amelyek feketén foglalkoztattak munkavállalókat.
Lerobbant egy mozdony Maroshévíz és Gyergyószentmiklós között, egyelőre vesztegelnek a vonatok ezen a vonalon.
Vezetéstechnikai képzéseket tartanak hétvégén Csíkszeredában – elviekben motorosoknak, gyakorlatban pedig mindenkinek. A szombati eseményen szó esett a biztonságos vezetésről, balesetekről, az újraélesztésről és a motorosokat érintő problémákról is.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt.
Százötven motorkerékpár, nagyjából kétszáz résztvevővel gyülekezett Sepsiszentgyörgyön szombat délben, hogy a szezonkezdő találkozó alkalmával üzenjen az autósoknak: a biztonságos közlekedés érdekében figyelniük kell egymásra.
Egy Magyarsároson kigyúlt gázpalackhoz riasztották szombat délben a Maros megyei tűzoltóságot. Két bevetési jármű és egy rohammentő vonult a helyszínre.
Nagy sikernek örvend a május 1-jén megnyitott sepsiszentgyörgyi skatepark, a pályaelemeken való kísérletezés fokozza az adrenalint a kicsikben és nagyokban – feltételezhetően a szülőkben is, de hát ez a tér az extrém sportok aktuális és leendő híveié.
A holokauszt székelyudvarhelyi áldozataira emlékeztek elhurcolásuk nyolcvanadik évfordulóján.
Már zengtünk egy ódát múltkori eszmefuttatásunkban a flekkenről, főként annak gyökerei, eredeti elkészítési módja után kutakodva, most azt nézzük meg, hogy a múlt század első felében milyen szerepet töltött be a székelyföldi vendéglátásban.
Több száz motorkerékpáros részvételével szerveztek figyelemfelhívó motoros felvonulást péntek délután Csíkszéken. Jelen vagyunk az utakon, vigyázzunk egymásra – szólt a forgalom többi résztvevőjének az üzenet.
szóljon hozzá!