
Udvarhelyszéken sokan megvásárolták a búzát, és azt ajánlották fel adományként
Fotó: Barabás Ákos
Meghosszabbította a búzaadományok leadási határidejét a Magyarok Kenyere Programhoz csatlakozott Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete, így kedden nem zárult le az akció, még egy hétig várják a felajánlásokat. Noha Udvarhelyszéken kevés a búzatermesztő gazda, sokan megvásárolták a gabonát, és azzal járultak hozzá a rászorulók megsegítéséhez.
2017. augusztus 29., 19:432017. augusztus 29., 19:43
Többen jelezték, hogy szívesen adományoznának búzát, de a keddi időpont nem felelt meg számukra, ezért jövő keddig meghosszabbítják a határidőt – fejtette ki lapunknak Mihály László, a gyűjtést szervező Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesületének szóvivője, hozzátéve, hogy a gyűjtőpontok továbbra is a már közölt harmincöt településen lesznek. Mint mondta, a gazdák eddig is nyitottak voltak arra, hogy segítsenek a rászorulóknak, ám kezdeményezéseik eddig kevesebb sajtóvisszhangot kaptak. Szervezetük azért is csatlakozott az anyaországi Magyarok Kenyere Programhoz, mert az már egy ismert akció, és
Az összegyűlt búzát Csíkszentdomokosra szállítják, ahol liszt készül belőle, ezt kapják majd meg a rászorulók szeptember folyamán. A tervek szerint jövő szerdán egy ünnepséget is tartanak, amelyen majd bejelentik, hogy mennyi gabona gyűlt össze és azt pontosan kiknek fogják kiosztani.
A vártnál több búzát adományoztak az udvarhelyszéki gazdák, annak ellenére, hogy kevesen termesztik a gabonafélét – fejtette ki lapunknak Deák Dénes, a projekt helyi koordinátora, aki Kobátfalván várta a felajánlásokat. Amikor felkerestük, még javában folyt a gyűjtés: volt, aki saját terményéből adományozott, de
Fotó: Barabás Ákos
Deák elmondta, pénzt is hagytak nála néhányan, arra kérve, vásároljon belőle búzát. „Úgy látom, szívesebben adnak búzát az emberek. Jobb ez annál, mint ha pénzt gyűjtöttünk volna és abból vennénk valamit. Így legalább mindenki tudja, hogy lisztet adományozunk a rászorulóknak” – magyarázta. Hozzátette, egyre kevesebb az olyan ember, aki önzetlenül segít társain, ezért meg kell becsülni azt, aki mégis megteszi, főleg hogy nincs búzája, de vásárol a nemes célért.
Szőcs Béla, a szentábrahámi gazdaszövetség elnöke, aki maga is adományozott, hangsúlyozta, mindig fontos hozzájárulni a közösségi célok megvalósulásához, és ilyen az is, amikor rászorulókon segíthetnek. Ő egyébként a gyűjtésből is kivette a részét, hiszen több helyi gazdát is megkért, hogy támogassák az akciót egy-két zsák búzával, szavai pedig nem voltak eredménytelenek.
Ezért is gondolom, hogy az ilyen jelegű akciókat szívesebben támogatja mindenki” – fogalmazott a szentábrahámi gazdaszövetség elnöke.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
szóljon hozzá!