
Fotó: Haáz Vince
Bár a csapadékos időjárás nem kedvez az útépítési munkálatoknak, az autópálya Maros megyei szakaszain megállás nélkül dolgoznak. A határidőket valószínűleg így sem sikerül tartani. Közben kiderült, hogy a megye országútjain hol végeznek karbantartást.
2019. május 22., 14:032019. május 22., 14:03
Az országszerte épülő autópálya-szakaszokról, hidakról, nagyobb beruházásokról rendszeresen fényképeket és beszámolókat közöl a Pro Infrastruktúra Egyesület.
Az egyesület által közzétett felvételek szerint az A3-as autópálya Maros megyei szakaszán, Radnót és Maroskece között a kedvezőtlen időjárás ellenére jól haladnak a munkálatok. Az Astaldi cég a munkálatok 63 százalékával már megvan, jelenleg készítik a két hidat a Maroson keresztül. A szerződés értelmében
Az egyesület szakértői szerint viszont ha ebben a ritmusban folytatják a munkálatokat, akkor is kevés az esélye annak, hogy idén befejezzék a pályaszakaszt. Úgy vélik, jövő év tavaszán mindenképp közlekedhetünk már rajta.
Ami a másik pályaszakaszt, a Maroskece–Aranyosgyéres közötti részt illeti, itt más cég dolgoztat, nagy lemaradással. A Straco cég 17,6 kilométernyi autópályát kell megépítsen, de előre láthatóan még jövőre sem fogja befejezni,
Csak burkolatot javítanak
A Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság közzétette, hogy Maros megyében milyen munkálatok várhatók az elkövetkező időszakban. Jelentős beruházásokra nem lehet számítani, burkolatjavítás lesz, összesen 64 ezer négyzetméteren. Maros megyében sokat panaszkodnak az gépkocsivezetők a mezőségi utakra, ezért az útügyi igazgatóság 12,4 kilométeren új aszfaltréteget fog elteríteni a 16A megyei úton Beresztelke és Nagysármás között. Aszfaltozásra lehet számítani a 15-ös jelzésű, Marosvásárhely–Szászrégen–Déda közötti országúton is. Emellett – az illetékesek ígérete szerint – idén nyáron kevesebb gödör lesz a 13A jelzésű, Balavásár–Szováta közötti és a Marosvásárhely–Segesvár közötti útszakaszon is. Az elkövetkező időszakban útjavításokra lehet számítani Segesvár és Héjjasfalva között is. A Fehér megyét Dicsőszentmártonnal összekötő 14A jelzésű országúton is burkolatjavítás várható.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!