
Fotó: Bodnár Arthur
A csütörtöki tanácsülés előtt a közalkalmazottak elbocsátásáról szóló határozat perével kapcsolatban Bunta Leventét, Székelyudvarhely polgármesterét is megkérdeztük.
2011. március 30., 18:452011. március 30., 18:45
2011. március 30., 18:502011. március 30., 18:50
A város elöljárója elmondta: „Beperelték a helyi tanácsot. Megtámadták a határozatot, most pedig procedurális üggyé próbálják alacsonyítani a lényegi kérdést. Azt akarják, hogy a polgármesteri hivatalt a polgármester képviselje. Viszont nem látják a fától az erdőt, ugyanis itt arról van szó, hogy én is szívesen visszahívnám az alkalmazottak egy részét, hisz több mint 25 ember hiányzik a hivatalból. Annak örvendek, hogy eléggé zökkenőmentesen haladt tovább a munka, és a városlakók nem észlelték a hiányt, ellenben egész mások a feltevések. Azáltal, hogy ezt megtámadták, és a bíróság jóváhagyta a határozat felfüggesztését, lezárult az egyedi posztokra való alkalmazási lehetőség is, pedig szükség lenne olyan személyekre, akik felelnek a fontosabb dolgokért. Kellene például olyan személy, aki a kultúrával, az egészségüggyel, tanügyi és ifjúsági kérdésekkel foglalkozik vagy akár a sportért felel, de bővíteném a pályázatíró személyzetet is. De ha ők úgy látják, hogy nem szükségesek ezek a felelősök, akkor az ő lelkükön száradjon. Ez most káröröm az MPP részéről, de nem meglepő, hisz mindig csak fékeznek, és félretájékoztatják az embereket. Ebben a városban ez az ő mesterségük” – nyiltakozta kérdésünkre Bunta Levente polgármester.
Továbbá elmondta, ha a mai tanácsülésen nem kapja meg a felhatalmazást, a későbbiekben még elő fogja terjeszteni az organigrammát. „Nem értem, miért ordibálnak be azok, akik a pálya széléről nézik a mérkőzést. Nekünk kell együtt dolgoznunk a hivatalban” – tette hozzá a polgármester.
Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.
Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.
A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.
Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.
Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.
Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.
Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.
Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.
Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.
Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.
szóljon hozzá!