
Archív
Fotó: Kaszner Nikoletta⁄MTVA
Hatásos és szép fellépéssel, de búcsúzott a Virtuózok című műsortól a klasszikus énekléssel versenyző csíkszeredai Fazakas Tamás.
2018. május 13., 20:122018. május 13., 20:12
A Duna Televízión péntek este vetítették a komolyzenei tehetségkutatónak a tinik korcsoportjában szervezett elődöntőjét, amelyben a csíkszeredai diák is szerepelt. A zsűri szerint az elődöntőben szereplő fiatalok közül mindenik megérdemelte volna a továbbjutást, erre végül Bencze Máté, Urbán Benjámin és Beke Márk kapott lehetőséget. Fazakas Tamás korábban lapunknak azt mondta,
Tamás a csíkszeredai Nagy István művészeti középiskola ének szakos, tizenegyedik osztályos tanulója.

Kisgyerek korától szeret énekelni, és nem is tudna mást elképzelni a maga számára a csíkszeredai Fazakas Tamás, aki bejutott a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató elődöntőjébe.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
szóljon hozzá!