
Örökös szentségimádási napot tartanak a Szent Kereszt templomban
Fotó: Gecse Noémi
Pénteken tartják a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia barokk templomának búcsúünnepét.
2018. szeptember 14., 09:432018. szeptember 14., 09:43
Az 1751-1758 között épített templom restaurálása miatt azonban az ünnepi szentmisékre a Millenniumi-templomba várják a híveket. A délelőtt 11 órakor kezdődő búcsús mise főcelebránsa és szónoka Tamás József püspök lesz. Az este 7 órakor kezdődő misén pedig a Gaudete kórus énekel. A Gyimesbükkhöz tartozó Bálványos-pataki kápolnánál szintén pénteken, délben 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise.
Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén, szeptember 14-én két történelmi eseményre emlékezünk: egyrészt Krisztus keresztjének megtalálására, másrészt visszaszerzésére. A szent keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. A róla szóló legenda szerint a Golgota hegyén talált maradványokat egy beteghez érintették, és amikor Krisztus keresztjének darabját nyújtották neki, meggyógyult. Az ereklyét, melyet később elraboltak a perzsák, Herakleiosz császár 628-ban szerezte vissza, és vitte őrzési helyére mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán.
Szentségimádás
Szintén pénteken van a Szent Kereszt templomban az örökös szentségimádási nap. A búcsú miatt a szentségimádást két részben tartják: reggel 8 órától fél tizenegyig. A búcsús mise végétől, fél egytől pedig este félhétig. Fél 7-től ugyanis szentségi áldás és ünnepélyes vesperás (vecsernye) kezdődik, hét órától pedig szentmise.
Két városban is medve jelenlétére figyelmeztették a lakosságot Hargita megyében csütörtök este és péntek reggel.
Kimenekítették a betegeket csütörtök este a ștei-i pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.
Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.
A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.
szóljon hozzá!