
Bölöni László labdarúgóedző is részt vesz a hétfői kerekasztal-beszélgetésen. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint háromszáz esemény várja a forgatagozókat ebben az évben is. Noha a ligeti zsongás péntektől kezdődik, addig is van miből válogatni, hiszen nagyon sok minőségi programmal készültek idén a szervezők.
2018. augusztus 26., 19:262018. augusztus 26., 19:26
2018. augusztus 26., 19:262018. augusztus 26., 19:26
Hétfőn kerekasztal-beszélgetés nyitja a 6. Vásárhelyi Forgatag programsorozatát, amelynek főszereplői Bölöni László labdarúgóedző, száznyolcszoros válogatott játékos és Zsigmond Barna Pál magyar országgyűlési képviselő lesznek. Velük beszélget a Teleki Téka udvarán 16 órától Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió sportszerkesztője és Portik Vilmos, a Vásárhelyi Forgatag főszervezője.
Mindenképpen érdemes estefelé belépni a Kultúrpalota előcsarnokába, ahol meg lehet majd csodálni a Maros Művészegyüttes szervezésében létrejött népviselet-kiállítást, amelynek a megnyitóját 18.30-tól tartják.
Este 7 órától két előadást is az érdeklődők figyelmébe ajánlunk. A Kultúrpalotában a Bekecs Néptáncegyüttes Legendák kertjében című zenés, táncos műsorral lép színpadra, amely a családokat szólítja meg, illetve a Stúdió Színházban a közkedvelt Ma-Ró színházi előadás tekinthető meg.
A bolygók, csillagok szerelmeseinek és a kíváncsibbaknak érdekes program kínálkozik este fél 10-től. A Vársétányon Varga István amatőr csillagásszal Járdacsillagászat kezdődik, ahol a teleszkóp segítségével lehet megtekinteni a bolygókat, csillagokat.
Hat férőhelyes menedéket hoznak létre Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak. Itt nemcsak biztonságos, átmeneti elhelyezésben részesülhetnek az érintettek, hanem pszichológiai és jogi tanácsadást is kaphatnak.
Október 12. és 25. között országszerte lehűlés várható, a hőmérséklet pedig fokozatosan az ilyenkor megszokott értékekhez közelít. A csapadék valószínűsége az egész időszakban magas marad.
XIV. Leó pápa kedden a délelőtti órákban megy be a Gemelli-klinikára – közölte a szentszéki sajtóközpont hétfőn.
Különleges helyzetben vannak a gyergyóremeteiek: az új hulladékgazdálkodási rendszerben nekik nem kell ugyan új szerződéseket kötniük, de aki többet szemetel, annak ott is többet kell majd fizetnie. Közben várják a korábban megígért új út építését.
Sorin Grindeanu szerint az előre hozott parlamenti választások kedvezőtlen forgatókönyv Románia számára, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) felkészül erre lehetőségre.
Több mint 20 ezer munkahelyet kínált 1370 munkaadó a végzősöknek szervezett országos állásbörzén – közölte hétfőn az Országos Munkaerő Ügynökség. Az intézmény adatai szerint a rendezvényen eddig 5135 álláskeresőnek ajánlottak munkát a helyszínen
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem kíván a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kormányozni, ugyanakkor fontolóra veszi Luca Niculescu kabinetjének megszavazását – jelentette ki hétfőn a szenátus elnöke, Mircea Abrudean.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó tanácsa hétfői ülésén felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy folytassa a tárgyalásokat Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel a kormányalakításról és a kormányprogramról – jelentette be Sorin Grindeanu.
A Deloitte Property Index 2026 éves elemzése szerint Romániában emelkedtek a legnagyobb mértékben az ingatlanárak Európában 2025-ben, az árszint 14,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az átlagos négyzetméterár 1917 euróra emelkedett.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,4-szerese volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
szóljon hozzá!