
Fotó: Borbély Fanni
Ilie Bolojan a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a rendszerét.
2025. július 07., 20:012025. július 07., 20:01
A miniszterelnök elmondta, a közoktatás átszervezése az óraadótanárokat fogja érinteni, akiknek kevesebb munkájuk lesz és csökken a javadalmazásuk is. Ugyanakkor az ösztöndíjakat valóban érdemalapon fogják folyósítani a diákoknak, és szociális ösztöndíjakban a valóban rászorulók fognak részesülni.
– magyarázta Bolojan.
A kormányfő rendellenesnek nevezte azt is, hogy az elmúlt három évben a diákösztöndíjakra fordított állami kiadások több mint 25-szörösükre, 188 millió lejről 4,7 milliárd lejre nőttek. Megjegyezte, hogy a tanárok kötelező heti óraszáma az európai átlaghoz igazodva kettővel emelkedik.
Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.
Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.
Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
szóljon hozzá!