
Fiatal vállalkozóknak adott hasznos tanácsokat Csaba testvér. Mint kiderült, ehhez is ért
Fotó: Barabás Ákos
A gondoskodásról, az adakozásról és a szeretetről beszélt Böjte Csaba ferences szerzetes a székelyudvarhelyi vállalkozói inkubátorház évzáró eseményén. Kiemelte, minden vállalkozás csak annyira sikeres, amilyen a mögötte álló csapat viszonya.
2018. december 19., 19:082018. december 19., 19:08
2018. december 19., 21:232018. december 19., 21:23
Az adománygyűjtés nem piszkos pénzszerzési trükk, hanem társadalmi felelősségvállalás – erre világítottak rá a Bizniszvitamin című előadás-sorozat évzáró eseményén. A szervezők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy bár az ünnepi időszakot leszámítva nem sok ösztönzést kapunk az adakozásra – ilyenkor pedig a csapból is ez folyik –, fontos volna mindig szociálisan érzékenyeknek lennünk, mert szolidaritás és erős civil szervezetek nélkül a közösség nem tud működni.
„Engem is vállalkozónak nevezett nemrégiben egy magazin” – jegyezte meg bevezetésként Böjte atya, a magyarországi Forbes magazinra utalva. Az alapanyag meg is van a nagyvállalkozáshoz – mókázott tovább a ferences szerzetes, akinek bábáskodásával jelenleg is több mint kétezer gyermekről gondoskodnak Erdély-szerte nyolcvanhárom otthonban.
a Forbes adatai szerint 2017-ben több mint tízmillió lejnyi adományból, négy és fél millió lejnyi állami támogatásból, hat és fél millió lejnyi árfolyamváltozásból és kamatokból, valamint kétmillió lejnyi szponzorálásból származó összegből gazdálkodott a szervezet, amely most már háromszáz alkalmazottat foglalkoztat. Az anyagiak előteremtését a jó Istenre bízta, mesélte Böjte, viszont a csapatépítéssel volt némi gondja.
Fotó: Barabás Ákos
A jól működő vállalkozás alappillére a jól működő csapat, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a vállalkozó ki tudja mutatni örömét, ne fukarkodjon a dicsérettel. „A mennyei Atya nem magányos harcos, nem partizán. Isten írta a forgatókönyvet, eljászthatta volna egyedül is, de úgy döntött, leosztja a szerepeket. Mert ez így jó, mondá Ő” – magyarázta Böjte Csaba.
Akárcsak a gyermekekkel való foglalkozásban, a gazdasági életben, illetve a munka mezején is fontos szem előtt tartani, hogy
– jegyezte meg. „Mindenkinek jólesik a bók, még akkor is, ha nem igaz. Szűkmarkúan használjuk a jó szót. De a jó szónak ereje van” – hangsúlyozta a szerzetes, majd a hallgatóság legnagyobb derültségére saját történetekkel fűszerezte mondandóját.
Az eseményen egyébként 3500 lejnyi adomány gyűlt össze a népes közönségtől, a pénzt a Szent Ferenc Egyesület a Sérült Gyermekekért és a Csaba testvér vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlották fel a szervezők.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!