Hirdetés
Hirdetés

Bögöz községben több beruházás is zajlik – néhány esetében módosítani kell

Járhatóvá tették az utakat a szennyvízhálózat nyomvonalán •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Járhatóvá tették az utakat a szennyvízhálózat nyomvonalán

Fotó: Erdély Bálint Előd

Bővíttette a közvilágítást, ugyanakkor tárgyalt a szennyvízhálózat kiépítésével kapcsolatos projektek megvalósíthatósága érdekében is Bögöz község szeptemberben megválasztott polgármestere. Utóbbi pályázatoknál az eredeti elképzelések megváltoztatására is szükség volt.

Fülöp-Székely Botond

2020. december 29., 22:242020. december 29., 22:24

2020. december 30., 19:552020. december 30., 19:55

Harmadik hónapja látja el a polgármesteri teendőket Ülkei Zoltán, Bögöz község polgármestere, akivel az eddig tapasztalatairól beszélgettünk. Rögtön a közepébe vágott: a helybéliek kérésének eleget téve bővítették a közvilágítást Székelymagyarostól a 137-es besorolású megyei útig, amely gyakran használt szakasz az ott található vasúti megálló miatt. Mint mondta, hasonló fejlesztések voltak Agyagfalva és a 137-es megyei út között, valamint Bétában és Décsfalván is.

Hirdetés

Új határidő is kellett

Veszélyben volt egy európai uniós támogatottságú beruházás, amelynek részeként Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván építik a szennyvízhálózatot: noha a kivitelezés határideje novemberben lejárt, csak a vezetékek fele került eddig a földbe, ugyanakkor nem épült meg a derítőállomás.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mindemellett Bögözben van olyan rész, ahol nem megfelelően helyezték a csöveket a földbe – ezt nem is vette át a hivatal –, amit helyre kell hozni, ráadásul Agyagfalván is járhatóvá kell tenni az utakat a nyomvonalak mentén.

A projekt szépséghibája ráadásul, hogy noha egymillió eurós támogatást biztosít a községnek, mégsem kötelezi a kivitelezőt, hogy az aszfaltutakat is helyreállítsák. Legjobb esetben újra kell kövezni a felvágott részeket.

Ülkei közölte, az elmúlt időszakban új ütemtervet készítettek a megbízott vállalattal, és ezután határidő-hosszabbítást kértek a projekt befejezésére, amit jövő augusztusig engedélyeztek.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Módosítani kellett a terveket

Gondok voltak ugyanakkor egy másik szennyvízhálózat kiépítésével is, amely Bétát, Székelydobót és Vágást érinti, ott ugyanis nagyon magas pontra tervezték az ülepítőt.

Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) által támogatott fejlesztés esetében egyenesen módosítani kellett a terveket: kiiktatták a derítőállomást, a szennyvizet ugyanakkor a korábban említett rendszerbe vezették be, és a Décsfalván épülő tisztítóba fog kerülni.

Persze éppen ezért utóbbi is nagyobb kapacitású kell legyen az eredetileg elképzeltnél, vagyis újra kell terveztetni – ehhez megkapták a szükséges jóváhagyásokat.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Telekkönyvezések

Ülkei Zoltán hangsúlyozta, sikerült újraalakítani a helyi földosztó bizottságot, így elkezdődhet a területek telekkönyvezési folyamata a községben, ami hatalmas kihívás lesz számukra. Az elmúlt időszakban rendbe hozták az útpadkákat Béta irányába, ugyanakkor a községhez tartozó kultúrotthonoknál is elvégezték a fontos karbantartási munkákat. Utakat is kátyúztak és köveztek, valamint a polgármester várja, hogy befejeződjön a község vagyonának leltározása. Ez a területek bérbeadása és a szubvenciók igénylése szempontjából is fontos.

Egy község, nyolc falu

Bögöz községhez a következő falvak tartoznak: Bögöz (községközpont, Székelymagyaros, Béta, Décsfalva, Székelydobó, Agyagfalva, Mátisfalva, Vágás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
2026. június 29., hétfő

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök

Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök
2026. június 29., hétfő

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó

A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó
Hirdetés