
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Rendhagyó megoldással próbálják csökkenteni a gépjárművezetői elméleti és gyakorlati vizsga közötti várakozási időt Háromszéken.
2021. szeptember 28., 21:522021. szeptember 28., 21:52
Ráduly István Kovászna megyei prefektus tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban minden fogadóórán megkeresték azzal a problémával, hogy túl hosszú a várakozási idő a két vizsga között,
Az érintett személyek, de a sofőriskolák vezetői is panaszkodtak, hiszen a sofőriskola befejezése után egy évig van lehetőség vizsgázni, így ha hónapokat kell várni a gyakorlati próbára, egy tanuló általában három alkalommal próbálkozhat, ha a harmadik nekifutásra sem tudta megszerezni a gépkocsivezetői engedélyt, elölről kellett kezdenie az egész folyamatot.
A Kovászna Megyei Gépjármű-bejegyzési és Jogosítvány-kibocsátó Hivatalnál nyolc alkalmazott dolgozik, közülük csak négy vizsgáztathat az utakon. A prefektus közbejárására
Az áthidaló megoldással Rico Racoviță, a hivatal vezetője rukkolt elő, kezdeményezésére „kölcsönrendőrökkel” szerveznek gyakorlati vizsgákat.
Az elmúlt hét végén hat Vaslui megyei vizsgabiztos érkezett Sepsiszentgyörgyre, közreműködésükkel két nap alatt – szombaton és vasárnap – 216 személyt vizsgáztattak le. Ez hatalmas előrelépés, hiszen átlagban heti 90 tanulóvezető próbálkozik meg a gyakorlati vizsgával Sepsiszentgyörgyön. Az akció során a heti átlag több mint kétszeresét sikerült teljesíteni, ezzel a megyében a két vizsga közötti várakozási idő két hónapra csökkent. Már egyeztettek a Bákó megyei hatóságokkal, így hasonlóra akcióra kerül sor október 30-án, amikor nyolc bákói „vendégrendőr” segíti majd a háromszékiek munkáját, azzal remélhetőleg további egy hónappal csökken a várakozási idő.
Ráduly István rámutatott, novemberben „utolérhetik magukat”, majd az új alkalmazottakkal tartani tudják a lépést. Amint a prefektus rámutatott,
Jelenleg Kovászna megyében mintegy ezer tanulóvezető vár arra, hogy letegye a gépkocsivezetői vizsga gyakorlati próbáját is.
Zivatarokra figyelmeztető sárga és narancssárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.
Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!