
Gyalogátjárók, parkolók, buszmegállók kialakításáról is dönt a bizottság. Elemeznek, jóváhagynak
Fotó: Veres Nándor
Ezentúl a csíkszeredai közlekedésrendészettel együtt dolgozva tárgyalja és vitatja meg a város közlekedését érintő kérdéseket a csíkszeredai önkormányzat. Ennek érdekében egy közlekedési biztonsági bizottságot hoztak létre. Ennek feladata szabályozni, felügyelni és követni a közlekedést érintő tevékenységeket.
2017. augusztus 14., 11:362017. augusztus 14., 11:36
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület júliusi ülésén fogadta el azt a határozattervezetet, amelyben egy közlekedés biztonsági bizottság létrehozásáról és annak működési szabályzatáról döntöttek.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere akkor úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség kérvényezésére hozták létre ezt a bizottságot.
– magyarázta az alpolgármester.
Fotó: Veres Nándor
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta, mindig kérték a támogatást, mindig keresték az együttműködést a várossal, ami közlekedés biztonságosabbá tételét, a közlekedés feltételeinek a javítását illeti, hiszen fontos, hogy együtt dolgozzanak.
Többek között feladatuk lesz az is, hogy a magán- és jogi személyek a városi közlekedés biztonságát érintő panaszait, javaslatait ellenőrizzék, megvitassák és megoldják. Elemzik és jóváhagyják és tömegközlekedési útvonalakat és bővítik a buszmegállókat.
Ugyanakkor hatáskörükbe tartozik még a jelzőlámpás forgalomirányítás növelése is az útkereszteződésekben. A bizottságnak annyiszor kell gyűlést tartania, ahányszor az szükséges, és akkor döntőképes, ha a tagok legalább fele plusz egy jelen van. Határozatot a jelenlevők legalább kétharmadának szavazatával hozhatnak.
Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.
A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.
Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.
Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.
Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.
Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.
Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.
Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
szóljon hozzá!