
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Négyezer lejig terjedő bírságot kaphatnak azok a kórházak, amelyek nem biztosítják a feltételeket a lakosság által el nem használt vagy lejárt szavatosságú gyógyszerek átvételére. Az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.
2025. március 20., 17:102025. március 20., 17:10
Mihai Constantin kormányszóvivő emlékeztetett, hogy egy már érvényben lévő jogszabály szerint
Ezt a jogszabályt egészíti ki a csütörtökön elfogadott határozat, amely szerint 2000 és 4000 lej közötti összegű bírságot kaphat az a kórház, amelyik nem tesz eleget ennek a kötelezettségének, és nem biztosítja a feltételeket a gyógyszerek átvételére – írja az Agerpres hírügynökség.
Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.
Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.
Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
szóljon hozzá!