Bezavart az időjárás, de sikeresen kritikus volt a tömeg

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Critical Mass, vagyis kritikus tömeg elnevezésű kerékpáros felvonulásokkor mindig az a lényeg, hogy hányan vesznek részt rajta, ugyanis létszámukkal és a jellegzetes fej fölé emelt biciklivel üzennek a bringások az önkormányzatoknak, és követelik közlekedésbeni létjogosultságukat. A rossz idő ellenére legalább négyszázan bringáztak vasárnap.

Gáspár Botond

2010. április 26., 10:532010. április 26., 10:53

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi városháza idén is megtiltotta, hogy behajtsanak a főtérre a biciklisek, ennek ellenére a jelképes a kerékpáremelés nem maradt el. Az útvonal a kezdetén a Sportcsarnok előtt, és útközben még több helyen is magasba emelték kerékpárjaikat, ezzel üzenve a hatóságoknak – ha nem is a főtéren. A rossz idő ellenére szép számmal tekertek végig Marosvásárhely utcáin immár hetedszerre a kerekesek.

Egy órával a start előtt még zuhogott

Marosvásárhelyen évről évre egyre sikeresebb a CM, idén a szervezőknek még az időjárással is meg kellett küzdeniük, egy órával a 16.30-as start előtt ugyanis még úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. A bringások nem adták fel, és mintegy négyszázan gyülekeztek a Sportcsarnok előtt, hogy rendőrségi felvezetéssel és biztosítással letekerjék a Cuza Vodă, Liviu Rebreanu, Bodoni út, Kövesdomb, Pandúrok sétánya, December 1 út, Corina, Jeddi út, Merész (Cutezanţei), Testvériség (Înfrăţirii), December 1 út főtér felé, Ştefan cel Mare, Bolyai, Kogălniceanu, Posta utca, Forradalom (Revoluţiei), December 22 utca, Csónakos (Luntraşilor) utca útvonalat. A felvonulás a Maros-parton a Sörpatikánál ért véget, ahol zsíros kenyér várta a résztvevőket.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A szabadság érzését keltette valamennyiünkben az a megközelítőleg 60 perces út, amely során nyugodtan száguldhatott minden kerékpáros, anélkül, hogy gépkocsik között kellett volna szlalomoznia, vagy az autókból agresszívan integetők elől kellett volna menekülnie. Ez a „kritikus tömeg” uralta csekély egy órán át a várost.

A lakosok is „hajráztak”

Az útszélen állók bámulva tekintettek a másfél kilométer hosszú biciklisorra. Egyesek „hajráztak” a bringásoknak, de akadtak olyan marosvásárhelyiek is, akik menet közben csatlakoztak a felvonulókhoz. A legforgalmasabb útkereszteződésekben, illetve sugárutakon síppal, csengővel, dudával és lelkes füttyszóval köszöntötték az ott lakókat, s viszonzásként még a tizedik emeleten lakó idős úr is integetett. „Bárcsak elérné célját a mozgalom”– mondta együttérzően a járdaszélén álló hölgy.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

De az idősebbek nemcsak a „partról” szolidarizáltak a kétkerekű vezetőivel: többen saját, régi járgányukkal jöttek el és vettek részt a felvonuláson, hiszen ezen a napon kortól függetlenül a kétkerekűek kerültek a középpontba. Így aztán a három éves kisgyerek is végigvonult a városon, persze édesapja biciklijének hátsó ülésén, volt aki tandemmel, ülő vagy fekvő biciklin gurult. „Legközelebb ugyanitt, de még többen” – búcsúztak egymástól a résztvevők, abban a reményben, hogy szeptember 22-én, az Autómentes Világnapon, vagy 2011. április 22-én, a Föld Napján tovább gyarapszik a számuk, és nem csak ilyenkor futnak össze, hanem a hétköznapokon is minél többen kétkerekűre pattannak.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között

Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.

Tizenkétéves lány is van a sorozatos lopások gyanúsítottjai között
2025. szeptember 13., szombat

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus

Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.

Medve támadt egy férfira Maros megyében, állapota kritikus
2025. szeptember 13., szombat

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen

Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.

Kávéval és péksüteménnyel indul a reggeli tekerés Marosvásárhelyen
2025. szeptember 12., péntek

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.

Önkénteseket keres a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia
2025. szeptember 12., péntek

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban

Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.

Változik a beteglátogatás rendje a marosvásárhelyi kórházban
2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról